A borászat művésze

A borászok személye pedig különleges. Hagyományozódott ez a szakma a nagypapa, és apa után, mégpedig a két fiúra. Akik  egyaránt művészemberek. László az Írószövetség elnöke, író, és a most alakuló parlamentben országgyűlési képviselő. A tesó, Gábor pedig festő. Ezúttal vele beszélgettünk. Azzal kezdtem, milyen kettőség dolgozik benne, hogy fér meg egymás mellett a művészember lelkének, tudatának a szárnyalása a borász földhöz- és röghöz kötöttségével?

-  Van bennem kettőség. Ez miben jelentkezik? A borászat az az élelmiszeripar része, a művészet pedig ennél szabadabb tevékenység, aki ezt az utóbbit gyakorolja sokkal bohémabb lehet. De bármilyen furcsa, esetemben e két egymástól távol állónak tűnő dolog jól kiegészíti egymást, itt ezt, ott meg azt a hajlamomat élhetem ki. A borászat esetében a szüret és a szakmai munkák után szabaddá válok, ráérek éjjel festeni, mert akkor nappal nyugodtan aludhatok - mondta.
- Hogyan alakult ki ez a két tevékenység Simon Gáborban? Kapott szülői segítséget ehhez?
- A festészet már gyerekkoromtól hozzám nőtt, már óvodásként állandóan rajzoltam, ez ösztönös volt, és nagy szerelem. A pince is adott volt, abban nőttem fel, a nagyapai, apai örökség révén sűrűn előfordultunk a szőlőben, és a hordók között is a mélyben. Megtanultam sok mindent, ami a hagyomány része. Magamtól szerettem meg a borászatot, nem kellett hozzá szülői segítség. Jó a bort elkészíteni, és ha úgy alakul, egy, két pohárral elfogyasztani, ízlelgetni, örülni a saját munkám eredményének. Volt egy lehetőség, amivel éltem, és nem tudok elképzelni a borászatnál szebb szakmát.
-Ha elkészül egy jó képe, gondolom bor nélkül is megrészegül...
- Ó, igen. Hogy melyek a kedvenc boraim? Az igazi borivó a fehér és száraz fajtákat kedveli, így vagyok ezzel én is. A könnyed, illatos termékek a kedvenceim, de vannak 15 éves boraink, amelyeket még hajdan tettem el, nagy élmény azokat ennyi idő után kóstolni.
- Képeit látva a női nem nagy tisztelője...
- Nem a témát a keresem, a téma adott, maga a nő. A stílusok, az ötletek a témát erősítik, törekszem  e téma minél sokrétűbb kifejezésére. Azért vagyok festő, mert képileg tudom kifejezni magam, ha író lennék, akkor szavakkal tenném ezt meg.
- Testvérével szoktak arról beszélni, hogy ki, mit csinál?
- Nem, nem jellemző, hiszen teljesen más e két terület.
- Ha éjszaka fest, készít maga mellé finom saját termékű nedűt, vagy az munka, és ezért egészen más?
- Előfordul, de megint más a borozgatás, amikor beszélgetünk, eszünk, iszogatunk, és egészen más, ha az ember egyedül fest. Ott figyelni kell, bár gondolkozás közben egy-egy fröccs segíthet. A hétköznapokon mindig van nálam egy táska, benne vázlatfüzettel, ha adódik egy ötlet, azt a szőlőben is lerajzolom.
- Hallani, hogy a sok elfoglalatsága miatt lehet, háttérbe szorul a borászat...
- Rosszul hallani. A borászat az örök foglalatosság, és mindig a saját boromat akarom majd inni. Nem akarok sem neves borász, sem neves festő lenni, a név nem érdekel. Jobban szeretem a francia borászok sok százéves hagyományát, nem az embernek, a pincének kell híresnek lennie. Ugyanez igaz a képzőművészre is, ha megtalálnak jó, ha meg nem, majd megkeresnek.
- A pince okozta érzésvilág, a pince "lelke" sohasem ragadta meg képzőművész fantáziáját.
-  Mindig vannak ötletek, de a pince külön művészeti egység. Azt szoktuk mondani, a legszebb bútor a hordó, van egy fafaragó barátom, Motel Gábor, vele szoktunk művészi hordókat készíteni. Mind másfajta művészet, és mindkettő művészt kíván. Mert a borászat, a jó bor készítése is művészet ám, ami a tudományra épül!