Két megye vezetői tárgyaltak a közös fejlesztésekről

Mór - A jövőbeli infrastrukturális, környezetvédelmi és turisztikai fejlesztések csak a helyi tervek összehangolásával valósulhatnak meg, e célból tanácskoztak a régió képviselői.

Tóth Péter

Az országban elsőként Fejér megye fogadott el saját szerkezeti és rendezési tervet, ebben fogalmazták meg a legfontosabbnak ítélt fejlesztési feladatokat. Az utak és a vasút korszerűsítése több egyszerű megyei ügynél, az együttműködés jegyében emiatt tartottak hétfőn kihelyezett bizottsági ülést Móron Fejér és Komárom-Esztergom megye képviselői.
A kiindulópont Törő Gábor Fejér megyei közgyűlési alelnök szerint is az, hogy 2011-ben  Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, ez idő alatt komoly fejlesztési pénzek lehívására nyílhat lehetőség. A települések saját lábra állítására, a helyi foglalkoztatás megerősítésére van szükség, úgy, hogy legalább a pályázatokhoz szükséges önrészt meg tudják teremteni. Az alelnök szerint  a források elosztásánál eddig a Velencei-tó melletti települések voltak előnyben.
A két megye közötti vasúti forgalom újraélesztése mellett kiemelt feladatként szerepel a rendezési tervben a 81-es főút korszerűsítése. Mindezt három lépcsőben, a körforgalmak és az elkerülő utak kiépítésével, valamint a négysávosítással valósítanák meg, enélkül még a súlyponti kórházakkal való kapcsolattartás is nehézkes. Alapvető vidékfejlesztési feladatokról van szó, hangsúlyozta Balsay István megyei közgyűlési alelnök, aminek a kulcsfogalma az alulról való építkezés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!