A jégmező vészjósló gyorsasággal olvad

FMH - Az északi-sarki jégmező olyan ütemben olvad, hogy harminc éven belül legnagyobb része eltűnhet. Ennek súlyos következményei is lehetnek...

feol.hu

 A régió változó körülményeinek legújabb elemzése azt mutatja, hogy az eddig az évszázad végére jósolt állapotok sokkal korábban bekövetkezhetnek - közölték amerikai kutatók pénteken.
 
A jég mennyiségének változása fontos, mert a fehér felület visszaveri a napsugárzást. Amikor azonban a jég helyét az óceán sötét vize veszi át, a napsugárzás elnyelődik, melegíti a vizet és a bolygót is.
A sarki tenger jegének olvadása miatt a 2005 és 2008 közötti, őszi sarkvidéki felszíni levegőhőmérséklet középértéke 5 Celsius fokkal magasabb volt a vártnál - állapította meg Muyin Wang kutatótársaival a Geophysical Research Letters című szaklapban megjelent tanulmányukban. Számításaik szerint harminc éven belül a jégmező nyári felülete alig több mint ötöde lesz a mostaninak.
Az Egyesült Államok Nemzeti Hó és Jég Adatközpontja szerint az északi jégmező területének téli maximumát az idén február 28-án érte el 15 millió négyzetkilométerrel. Ez 720 ezer négyzetkilométerrel kevesebb az 1979 és 2000 közötti évek átlagánál.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!