Pisztollyal raboltak ki járókelőket - elfogták őket

<b>Székesfehérvár</b> - Mindössze pár száz forintot és mobiltelefont zsákmányolt két férfi, akik egy sötét autóval raboltak. Fegyverük egyszer el is sült. Az elkövetőket kedden fogta el két fehérvári, fiatal rendőrjárőr.

Kovalcsik Katalin

Az ügyről sajtótájékoztatót tartottak a Fejér megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol elhangzott: a történet január 17-én éjszaka, Kápolnásnyéken kezdődött. Egy fiatalember mellett megállt egy sötét színű Hyundai Coupe, kiszállt belőle egy férfi, pisztolyt fogott rá, és értékeinek átadását követelte. A  megfenyegetett férfi átadta Sony Ericsson típusú mobilját és a nála lévő kétszáz forintot. 
A rablás bejelentése után nem sokkal a fehérvári Berényi útról érkezett  riasztás. Körülbelül egy óra elteltével a két férfi itt is megállított egy hazafelé tartó gyalogost, de neki szerencséje volt, közben személykocsi közeledett, így a rabló visszaszállt a sötét autóba. A személyleírás, az autó típusa mindkét esetben  arra engedett következtetni, egyazon elkövetőkről lehet szó. A harmadik rablásnál a sértett füle mellett már eldördült a fegyver a Tolnai utcában, negyedórával a Berényi  úti kísérlet után.  A járókelő ellenállt, mire a rabló hasba rúgta. A lövés nem sebesített meg senkit. A rendőrségen  a megtámadott részletes leírást adott támadójáról, aki símaszkot viselt. A lövés helyszínén a  technikusok  egy 9 milliméteres riasztópisztoly lőszerhüvelyét is megtalálták.  
Az  események után nem sokkal a fővárosból jött a hír. A XXII. kerületi rablásról kapott információ megegyezett  a fehérvári és kápolnásnyéki bejelentésekkel: éjjel egykor egy sötét színű autóból kiszálló símaszkos férfi  a járókelőre fogta  fegyverét, aki átadta neki mobilját és mintegy hétszáz forintnyi készpénzt. 

 A gépezet beindult, a Gárdonyi Rendőrkapitányságtól a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság  bűnügyi osztályának munkatársai vették át az ügyet, indultak el forró nyomon. Kedden délután a székesfehérvári Várkörúton a két szolgálatban lévő járőr egy kocsira lett figyelmes. 


Ország Gábor és Balog Márk jutalmat kapott
Fotó: Szabó László

- Nagyon jó eligazítást kaptunk reggel - mondta Ország Gábor őrmester a sajtótájékoztatón. - Az autóra lettünk figyelmesek, elég ritka ez a típus.
- A két férfi nyugodtan fogadta az igazoltatást - kapcsolódott a történetbe a járőrtárs, Balog Márk  őrmester. - Egyikük ruházatának átvizsgálásakor a belső zsebből előkerült egy riasztópisztoly. Mégsem tűntek idegesnek a férfiak, a pisztolyra volt engedélyük. Magyarázták a baseball ütőt is, de  bekísértük őket. A személyleírás illett rájuk.

A főkapitány jutalmat adott át a járőröknek. A  gyanúsítottakat  ma állítják bíróság elé,  kiderül, előzetesbe kerülnek-e. A  nyomozók vizsgálják, hogy más településeken követett-e  el hasonló bűncselekményeket a 20 éves ráckeresztúri és a 26 éves szabadegyházi férfi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!