Honnan fúj a prostitúció szele?

Székesfehérvár - Én már megjártam a hadak útját... sóhajt a prostituált lány. Huszonhat éves, hangja alapján úgy negyvennek gondolnám. Beszélgetésünkhöz monoton autózúgás ad hátteret: "munkahelye" az utca.

Pál Szabina


Tizennyolc évesen lett prostituált, de nyolc hónap után másfél év szünet következett, amelyet börtönben töltött az akkor még tiltottnak számító tevékenység miatt. Aztán ismét az utcán kötött ki.

 _ Miért?  kérdezem. A válasz ködös, maszatoló, akár az őszi levegő, amely az útszélen ácsorgó lányokat is megérinti. Kiderül, maga sem tudja, miért bocsátja áruba a testét, de  felvilágosít, rendezett családból származik, igaz, szülei ma már nem élnek. Érettségizett, vendéglátóiparis végzettsége van. Szakmájában egyetlen percig sem dolgozott, rögtön ezt az utat választotta. Azt mondja, szabad akaratából. 

Szabad akarat... Gyakori érv, ha a prostitúció legalizálásáról van szó. A prostitúciós ipar azonban egyes vélemények szerint  a valóságban döntően lánykereskedelmet,  kiszolgáltatott, testi-lelki-anyagi szempontból kifosztott női létet jelent.  A legalizálás ellen szólók gyakorta hangoztatják: a testüktől való elidegenedés tehet képessé embereket válogatás nélküli szexuális aktusra, s ennek tipikus oka a gyermekkorban átélt erőszak feldolgozásának elmaradása. Az önkéntesség csalfa fogalom, a kényszer lehet személyes, akár egy strici általi, de fakadhat a társadalmi struktúrából is. A szabad akarat mintapéldányaira is akad azonban példa bőven,  bár a luxuskurva kategória általában csak a prostitúció jéghegyének csúcsa, ahova a többség nem tud felkapaszkodni...
A prostitúció kérdésével kapcsolatban sokat emlegetett  New York-i egyezmény az emberkereskedelem és mások prostitúciója kihasználásának elnyomásáról szól. Eszerint tehát büntetni kellene mind a testüket árulókat, mindpedig azokat, akik ilyen szolgáltatással élnek.    Az 1950-ben kelt nemzetközi határozathoz hazánk 1955-ben csatlakozott, tartalma ma is érvényben van   elvileg. Csakhogy 1999-ben hoztak egy törvényt, amely a prostitúciót  bizonyos megkötésekkel  legális tevékenységgé nyilvánította hazánkban.
 Ellentmondás azonban nem csak a szabályalkotásban van, a már létező külföldi modelleket is különféleképpen magyarázzák. A Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom (PNMM), amely a hivatásos szexmunkák visszaszorításáért küzd, hangsúlyozza: a prostitúció legalizálásával Magyarország sem kerülheti el, hogy a nemzetközi nő- és gyermekkereskedelem felvevőpiacává váljon. Szerintük azzal, hogy legalizálják a szexmunkákat, éppen az ellentétes hatás érhető el: egyre gyakoribb lesz az ilyen tevékenységet űzők száma, ahelyett, hogy csökkenne. Az úgynevezett svéd modellt tartják követendőnek, amely a prostituáltat használó kliens oldaláról közelíti meg a kérdést, az ő tevékenységét tiltja és bünteti.  Svédországban bevált az ötlet: pár év alatt felére csökkentette a prostituáltak számát, tehát ez a követendő.
 
A  Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete (MPÉE)  ezzel ellentétben nemcsak a New York-i egyezményt nevezi tökéletes zsákutcának,    a svéd modellt hasonlóképpen rossz példának tartja. A büntetőjog ezeknek a problémáknak a kezelésére nem bizonyult hatékony  eszköznek. A svéd szabályozás  nem egyszerűen sikertelen, hanem egyenesen káros, mivel megnehezíti, ellehetetleníti a beavatkozások működését, amelyek hatékony válaszokat nyújthatnak  a prostitúció strukturális problémáira   mondta el kérdésünkre Földi Ágnes, az MPÉE elnöke.  Mostani kezdeményezésükkel, mellyel segítik a prostituáltak vállalkozói igazolványhoz jutását (lásd lejjebb Akkor most... címmel) azon munkálkodnak, hogy az ősi foglalkozás ne merüljön el az alvilág mocsarában, ellenőrizhetővé váljon, az ilyen munkával kenyerüket keresők megszólíthatóak, megsegíthetőek legyenek.
Az persze talán örök kérdés marad, hogy ki képviseli a prostituáltakat: aki segít kikerülni ebből a létből, vagy aki a legalizálást követeli?
Én közben éppen valaki olyannal beszélek, aki nem szívesen   kér semmiféle segítségből... Igyekszik megoldani a problémáit egyedül. A maga ura, bár nem tudja, mit hoz a jövő, lehet, hogy ő is egy stricinél köt ki. Vagy ha elege lesz, lelép. Egyelőre kell a pénz, hiszen önkormányzati lakást törleszt, bár az üzlet szerinte egyre rosszabbul megy, a napi átlag egyetlen kuncsaft. Az árak a szolgáltatástól is függnek, de erről nem szívesen beszél. Két-háromezer alatt azonban senkivel sem megy el  tudom meg. S hogy fél-e, miközben egy vadidegennel üzletel?
Azt mondja, jó emberismerő, talpra-esett, és ezt a férfiak is látják rajta.  De tudja, hogy rengeteg őrült szaladgál az utcán. A tragédia  benne van a pakliban  jegyzi meg.  A türelmi zónát ő jó találmánynak tartaná, bár aggódik, hogy esetleg a sok, egy helyen dolgozó lány miatt romlana az üzlet.
A zónával kapcsolatban nem csak az útszélen merülnek fel kétségek.  Az 1999-es, maffiatörvényként elhíresült szabályozás nem kevés  kívánni valót hagy maga után. A prostituált nem kínálhatja fel magát akárhol,  akárkinek, s persze akárhogyan sem. Az úgynevezett védett övezetekben  sem szóban, sem egyéb módon (pl. kihívó magatartásával, öltözetével) nem ajánlhatja fel szexuális szolgáltatását, és nem is fogadhat el erre irányuló ajánlatot. Az eljáró rendőrnek azonban nem szükséges bizonyítania, hogy az ajánlat szóban elhangzott. Elég a félreérthetetlen, az emberek nagy többsége számára egyértelműen kihívó megjelenés, öltözet, viselkedés. Ez  azt jelenti, hogy a prostituált ki van szolgáltatva a hatóság kényének-kedvének, érvelnek a legalizálás ellenzői, ugyanis úgy tűnik, elég az új törvénykezés szerinti letartóztatáshoz, ha valaki úgymond prostinak látszó személy. 
 
A törvényi szabályozás által védettnek nyilvánított terület fogalma sem egészen világos; például az iskolák, köz-intézmények, színházak, mozik, templomok 300 méteres körzete tiltott, de annak számít mondjuk az olyan utca is, ahol lakik egy diplomata. Kérdés, hogy honnan tudható, melyik utcában bérel éppen lakást az a diplomata? Földi véleménye az, hogy a tevékenység legális útra terelése, a türelmi zónák kijelölése előrelépést jelentene a mostani jogbizonytalan állapotokhoz képest, akkor is, ha egyelőre maguk a megkötések sem egészen tisztázottak.
Egy biztos: Fejér megyében nincs kijelölt türelmi zóna, holott ötvenezres lélekszám felett a törvény előírja a legális munkavégzésnek helyet adó zónák létét, ha a prostitúció tömeges mértékben van jelen. Ezen megkötésnek hála az önkormányzatok kibújtak a zóna kijelölése alól, a fehérvári közgyűlés is tárgyalta a szabályozást, de a közbiztonsági bizottság javaslatát figyelembe véve nem tartotta szükségesnek annak kijelölését. Hogy mennyi az annyi, arra hiteles adatok nincsenek, Földi Ágnes szerint Fejér megyében a lányok jellemzően lakáson dolgoznak. Bizonyítja ezt az is, hogy az internetes apróhirdetések özönében szobába invitáló fehérvári szolgáltatókat is bőven találunk, a csak tizennyolc éven felülieknek fogalomhalmazzal megbélyegezhető önreklámoknál elér- hetőség is akad bőven. A számot tárcsázva fiatal női han-gok utasítják vissza sorban, hogy kifejtsék véleményüket a témában.
A Fejér Megyei Bíróság szóvivőjétől, Boda Orsolyától megtudtuk, 104 esetben indult szabálysértési eljárás tiltott kéjelgés miatt Fehérváron, ez a mennyiség durván 10 személyre oszlik el. Üzletszerű kerítésre viszont egyetlen példa akad.
Talán ez az adat is utal arra, hogy az esetek többségében nem a futtató és persze nem is az a férfi látszik, aki pénzért vesz magának nőt, hanem az útszélen tanyázó prostituált. A közvélemény és a szabályozás fő kérdése is általában a láthatóság, vagyis a türelmi zóna körül forog, hogy hová is lehetne eldugni a problémát, a strici és a kliens láthatatlan marad, a prostitúció gyökereit, mozgatórugóit, mélységeit senki sem firtatja. A svéd modell épp ezen akar változtatni, a hangsúlyt a megelőzésre helyezve. Kikerülhetetlen persze az az apró tény, hogy a mintául állított ország gazdasági helyzete megengedi a megelőzést, míg hazánban sok más esethez hasonlóan ez csak pusztába kiáltott szónoki fordulat marad, s a gyakorlatban már csak a tűzoltásra futja... A jogszabály-útjelzők most a legalizálás felé mutatnak, ez az út azonban gyakran emberi nyomorúsággal, szenvedéssel, megaláztatással van kikövezve.
 S hogy mi a véleménye magáról a prostitúcióról annak, aki benne él?
Nagy csend. Rossz. Persze, hogy az. Neki például a hangulatától is függ, hogy ez a rossz milyen mértékű, de biztosan nem akarja örökké ezt csinálni. Tudja, hogy dolgozhatna mást is, de a saját döntése az, hogy egyelőre így tartja fenn magát. A társadalom véleménye nem érdekli. Nem kevésbé tartja elítélendőnek azt, aki csalja a férjét, vagy a fiatal lányok akcióit, akiken a diszkó mellett egymás után többen is átmennek. Az ismerősei elfogadják. És ha az édesanyja élne? Újabb hallgatás, végül kiböki: valószínűleg nem ebből élne. De abban biztos: prostitúció mindig volt és lesz is, mert amíg van kereslet, addig lesznek, akik felkínálják magukat.
És kuncsaftok akadnak, számosan. A bruttó hazai össztermék (GDP) alakulását összegző statisztikák szerint a magyar férfiak 2005-ben csaknem 125 milliárd forintot hagytak a prostituáltaknál. Hogy mennyit költött a nép egyéb erotikus szolgáltatásokra és termékekre, nincsenek pontos kimutatások.
Kislányként milyen munkáról álmodott?  kérdezem végül. Kiderül, a vendéglátó-iparban akart dolgozni, ezért azt tervezi testvéreivel  közülük az egyik szintén a testét árulja , hogy boltot nyitnak. Két év múlva, talán. Addig viszont ők is részei a prostitúció vérkeringésének. Ki önként, ki kényszerből, ki egy csendes szobában, ki a forgalmas út szélén, mindenesetre árcédulával a nyakukban. Mert árucikkek, csak éppen abból a fajtából, amelyik lélegezik, él. Ember. Még ha ezt sokan hajlamosak is elfelejteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!