A szabálytalanság citromot termett

Székesfehérvár - A Kossuth Lajos Általános Iskolánál rendőrök és önkéntes segédeik büntetés helyett savanyú gyümölccsel figyelmeztették a szabálytalankodó sofőröket. Ez a rész a város egyik legveszélyesebb útszakasza, fogyott is a citrom rendesen, bár az almák ugyancsak gazdára találtak..

Radocsai Kálmán

A Kossuth Lajos Általános Iskola előtt, a város, ebből a szempontból az egyik legveszélyesebb útszakasza mentén állították fel a sebességmérőt a rendőrök.
 A helyszínen Kálmán Erzsébet vezetésével a Munkácsy Mihály iskola  hat felsős diákja  várta az autósokat. A közlekedési szakkörre járó tanulók a szabályosan  haladóknak megköszönték az elővigyázatos vezetést, amit almával jutalmaztak.  Ugyanakkor a szabályok ellen vétőknek kifejezték sajnálatukat, hogy nem figyeltek  kellőképp a gyermekekre. Mielőtt  elmarasztalásuk jeleként átnyújtották a  citromot,   megkérték a sofőröket, vezessenek gondosabban a jövőben. A útszakaszra vonatkozó 30-as táblát sok esetben figyelmen kívül hagyták a közlekedők. Az elmúlt évek hasonló tapasztalataiból  okulva, valamivel több citrommal készültek a fiatalok. Volt olyan autós, aki a gyalogátkelőnél lévő piros jelzést nem vette észre időben, s fékcsikorgással kísérve csúszott a zebrára. Az   átkelni vágyó kislány megszeppent, majd miután az autós visszatolatott, gyorsan átsietett az út másik oldalára.
  Barkóczi József rendőr alezredes, a Fejér Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára rémisztő adatokat osztott meg lapunkkal.  Az idén 717 személyi sérüléssel járó baleset történt a megyében, amelyből  209 esetben a gyorshajtás volt az ok, 119 alkalommal pedig az ittasságnak is szerepe volt. 2007-ben több, mint 600 sofőrt jelentettek fel a megengedett sebesség túllépése miatt,  ennek következtében 412 vezetői engedélyt vontak be. 
További részletek a Hírlap október 5-ei számában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!