Garas László ezredes, a magyar NFUI parancsnoka két hete, amikor a külföldi és magyar katonacsaládok Székesfehérvárral ismerkedtek, elmondta: a NFIU már a második NATO szervezet Székesfehérváron, azonban az első nemzetközi egység, 28 tagország együttműköd
Több minisztérium is összeállította vezető beosztású munkatársainak listáját és bérezésüket, miután az MSZP-s Nyakó István a "karcsúbb állam" koncepciójának megvalósulásáról érdeklődött a kormánytagoknál.
A hőség miatt az idén is engedélyezik a könnyített ruházatot a minisztériumi munkatársaknak - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerdán az MTI érdeklődésére.
A Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért) szerdán hivatalosan megkeresi a fejlesztési minisztériumot és egyeztetést kezdeményez a tárcával - mondta el Vécsei Mihály, a civil szervezet elnöke az MTI kérdésére.
Budapest - Az önvédelemhez való jog erősítését ígéri a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az új büntető törvénykönyvben (Btk.), amelynek tervezetét a napokban hozták nyilvánosságra. A jogos önvédelem akár a támadó halálát is okozhatja.
Több minisztériumot is elfoglaltak Görögországban közalkalmazottak, hogy az Európai Unió (EU), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértőinek érkezése előtt így tiltakozzanak a kormány megszorító intézkedései ellen.
Határozathozatalokkal folytatódott a Parlament rendkívüli nyári ülésszakának utolsó ülése hétfőn; a képviselők elfogadták az új honvédelmi törvényt, és sarkalatos törvénybe foglalták az Országgyűlés a köztársasági elnök jogállását is.