Martonvásár

szponzorált tartalom
Süssünk Borbás Marcsival!
ghymes együttes
35 éve zenélnek, pedig az első próbából csak egy rántott sajtozás lett
Csákvár / 41 perce
Szoros Aqvital-vereség a szünetben
A válogatott szünetet kihasználva a szerb másodosztály listavezetőjével, a Topolya SC-vel vívott felkészülési mérkőzést az Aqvital FC Csákvár.
Gyász
"Elmentél tőlünk, de mindig velünk vagy Emléked szívünkben örökre itt marad." Fájó szívvel emlékezünk KOVÁCS GERGELY volt Szfvár, Lehel utcai lakos halálának 2. évfordulójára. Felesége és családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy CSER-PALKOVICS FERENCNÉ szül. Oláh Piroska életének 94. évében örökre eltávozott tőlünk. Szerettünk búcsúztatására 2019. március 26-án 11 órakor a szfvári Hosszú temető ravatalozójában kerül sor, ahonnan végső nyughelyére, a Szedreskerti temetőbe kísérjük. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk LÁPOSI ISTVÁN halálának 4. évfordulóján. Gyászoló családja
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek." (Kosztolányi Dezső) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JANKOVICS LÁSZLÓ életének 69. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 26-án (kedden) 16 órakor lesz a seregélyesi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Külön köszönetünket fejezzük ki a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Ápolási Osztály minden egyes dolgozójának az odaadó, gondos ápolásért. A gyászoló család "Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula)
"Elmentem szeretteim, nehéz volt már élni, kopogok a jó Istennél bebocsátást kérni." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, testvérem, sógorom, nagybátyám BAKOS FERENC 80. évében hosszú súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. március 25-én 12 órakor lesz a Fecskeparti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Elcsitult a szív mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VIRÁG GYÖRGY 2019. március 17-én életének 67. évében örökre megpihent. Temetése 2019. március 22-én 14 órakor lesz a kálozi katolikus temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. KARÁDY SÁNDOR 95 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 22-én 16 órakor lesz a fehérvárcsurgói katolikus temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SCHMEKK LÁSZLÓ 76 éves korában, 2019. március 2-án elhunyt. Temetése 2019. március 23-án, szombaton 12 órakor lesz a Béla úti temetőben. A gyászoló család
Szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk, testvérem PAP ISTVÁN 2019. március 4-én elhunyt. Hamvait 2019. március 23-án 10 órakor a Budai úti református templom altemplomában helyezzük örök nyugalomra. 1 szál virággal emlékezzünk! Szívünkben örökké él. A gyászoló család
"Elmentem tőletek nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapám, nagyapánk, dédapánk és apósom PAPP LÁSZLÓ volt táci lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019.03.21-én 10:30 órakor lesz a székesfehérvári béla úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkíserik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édesapánk, MENTE SÁNDOR életének 88. évében elhunyt. Temetése 2019. március 22-én 13 órakor a Sóstói református temetőben lesz. Ezúttal szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és külön köszönet a Rákóczi úti Szociális Otthon dolgozóinak odaadó munkájáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SKULTÉTI LÁSZLÓ 89 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 21-én 16 órakor lesz a zámolyi temetőben. A gyászoló család
"Ő volt a jóság példája, a szeretet mintája. Nem hagyott itt minket, csak előre ment. Szeretete szívünkben örökké él." Emlékezünk BARTHA JÓZSEFNÉ szül. Zab Éva halálának 8. évfordulóján. Férje, József és fiai
"Örök az arcod, nem száll el szavad. Minden mosolyod a szívünkben marad." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk KISS LÁSZLÓ FERENC életének 71. évében rövid, súlyos, méltóságteljesen viselt betegség után örökre megpihent. Temetése 2019. március 21-én 16 órakor lesz Székesfehérváron, a Béla úti temetőben. Gyászoló család
Köszönetet mondunk minden rokonnak, ismerősnek, akik DÉVÉNYI JÁNOST utolsó útjára elkísérték, nagy fájdalmunkkal együtt éreztek. Gyászoló család
"Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Isten szent országában legyen a te hazád, nyugodj békében drága édesapánk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KŐRÖSI JENŐ FERENC drága férjem, édesapánk, nagyapánk, rokonunk, életének 77. évében Isten akaratában megnyugodva visszatért mennyei atyjához. Temetése 2019. március 21-én, csütörtökön 14 órakor lesz a Béla úti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KIRÁLY ISTVÁNNÉ született Király Erzsébet Székesfehérvár, Temesvári utcai, volt úrhidai lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 20-án, szerdán 15 órakor lesz a Sóstói Katolikus Temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Nagy Zoltán a KNYKK Zrt. osztályvezetője 2019.március 1-én 62. életévében elhunyt. Temetése 2019.március 21-én 10 órakor a Csutora temetőben lesz. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Édesanyám REMSEI ISTVÁNNÉ szül. Böhm Erzsébet Székesfehérvár, Alkotás utcai lakos már 7 éve nincs közöttünk. Emlékét szeretettel megőrizzük. Fia és családja
foci / 43 perce
Döntetlennel indított a magyar válogatott U19-es csapata
Dévai N. Csaba
Vízsugár: csak amennyi kell! / 45 perce
Napokon belül használhatók az ivókutak Fehérváron
S. Töttő Rita
Rutinos bunyósaink mellett két újonc is debütál / 50 perce
Fehérvári pofonok az áprilisi gálán
Nagy Péter
Női foci / 54 perce
Ismét egy nagyarányú MOL Vidi-győzelem
Dévai N. Csaba
Autóverseny / 56 perce
Bugacon indul a terepraliszezon
Nagy Péter
Utolsó szalmaszál / 1 órája
Pénteken már nem hibázhat az AV19
Dévai N. Csaba