közlekedés

hiányzik a szemnek Palocsai Jenő
Hiányzó iszkaszentgyörgyi ikonok
Megvan a büdzsé / 7 perce
Megszavazták Pusztaszabolcs idei költségvetését
Kedden este nyílt képviselő-testületi ülésen szavazta meg a város az idei költségvetést.
Gyász
„Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De a szívünkben él, s örökre ottmarad.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédikénk ÖZV. ZSETNYAI FERENCNÉ született Kálmán Erzsébet 84 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 29-én 13 órakor a seregélyesi köztemetőben lesz. Gyászoló cszerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DEBRECZENI JÓZSEFNÉ szül. Simon Ilona 88 éves korában elhunyt. Temetése 2020. március 3-án 14 órakor lesz a Zichyújfalui temetőben. A gyászoló család
"Három éve már örök álom zárja le szemed. Azóta könnyek közt emlegetjük a Te drága neved. Nélküled szomorú, üres a ház. A családból hiányzik egy fénysugár!" Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk. Szerető családod
„Küzdöttél, de már nem lehet, A csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, Örökké él, akit nagyon szeretnek.” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk VECSEY GÁBOR életének 83. évében, 2020. február 21-én elhunyt. Temetése február 29-én 13 órakor a csóri katolikus temetőben lesz. Gyászoló család
"Köszönjük a szeretetedet, megőrizzük emlékedet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk MESZÁR FERENCNÉ szül. Szabó Margit 2020. február 13-án, életének 93. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. február 28-án 11 órakor a Prohászka templomban lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik búcsúzásul 1 szál gyertyát gyújtanak érte. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VESZELI GYÖRGY 2020.02.21-én 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020.02.27-én, csütörtökön 15 órakor lesz a pátkai református temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik fájdalmunkban velünk osztoznak. Gyászoló család
„Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, pihenni tért dolgos kezed.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk PATAKI JÁNOSNÉ szül. Fekete Julianna felsővárosi óvoda nyugdíjasa Székesfehérvár, Tompa Mihály utcai lakos, 2020. február 17-én életének 85. évében szerető szíve örökre megpihent. Utolsó útjára 2020. február 28-án 10 órakor kísérjük a Fecskeparti temetőbe. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatásán részt vesznek és fájdalmunkban velünk osztoznak. A gyászoló család
"Halgass meg, Uram, és könyörülj rajtam, légy az én segítőm, Uram." Zsolt 30,11 Az örök élet hitével tudatjuk, hogy ARANY FERENC életének 68. évében, 2020 február 22-én visszaadta lelkét a Teremtőjének. Szeretett halottunkat 2020. február 28-án, pénteken 11 órakor gyászmise keretében helyezzük örök nyugalomra a székesfehérvári Csutora (Feltámadás) temetőben. R.I.P Gyászoló családja
„Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk mélyen, csendesen. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem PAPP LÁSZLÓ 57 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. március 2-án 14 órakor lesz a csőszi református temetőben. Egyúttal köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm, el kellett indulni. Szívetekben hagytam emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága fiam, édesapám, férjem DOBI LÁSZLÓ 68 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk rád SZABÓ ZOLTÁN 1977-2015 Ma 5 éve, hogy elmentél. Szerető édesanyád és húgod Borika
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MENYHÁRT ÉVA életének 73. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 27-én 11 órakor lesz a Béla úti temetőben. Gyászoló család
„Pihenj csendesen, ahol nincs fájdalom, szívünkben itt leszel, míg élünk a világon.” Szomorú szívvel tudatjuk, hogy NÉMETH LAJOSNÉ szül. Makk Erzsébet életének 70. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 26-án 11 órakor lesz a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, testvérünk, nagymamánk BODÓ ISTVÁNNÉ életének 86. évében 2020.02.16-án elhunyt. Temetése 2020.02.27-én 15 órakor a székesfehérvári Béla úti temetőben lesz. Gyászoló család
„Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itthagytál mindent, amiért küzdöttél. Az élet csendben megy tovább, de az emléked elkísér egy életen át.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VIZVÁRI JÁNOS 65 éves korában elhunyt. 2020. február 26-án 15 órakor Seregélyesen a református temetőben kísérjük utolsó útjára. Egyúttal köszönetet mondunk azoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Emlékezés NAGY KATALINRA halálának 13. évfordulóján. Soha el nem múló szeretettel és fájdalommal gondolunk rád. Szerető édesanyád, gyemekeid és szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édesapám és nagypapánk, barátunk és rokonunk KUDRANYIK JÓZSEF életének 76. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020. február 26-án, szerdán 10.30-kor lesz a székesfehérvári Szedreskerti temetőben lesz. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. FEJES SÁNDOR 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 26-án 10 órakor a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában lesz. Köszönjük mindazoknak, akik fájdalmunkban velünk osztoznak. Gyászoló család
„És most már együtt van mindazokkal, akiket szeretett.” A Belvárosi ovisok Balogh Marika nénije örökre megpihent. Szerettünk és nevettünk, rád így emlékezünk. Kollégáid
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RAJNA JÓZSEF 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 27-én 14.30-kor lesz a kisfaludi temetőben. Gyászoló család
Első kézből meghallani / 11 perce
Az Országos Diákparlament szervezőit köszöntötték Székesfehérváron
Szanyi-Nagy Judit
Helyi időjárás / 26 perce
Hidegfront érkezik esővel és erős széllel Fejér megyébe
Tuti tipp / 1 órája
Íme, a közösségi oldal, amelyen egyetlen személlyel levelezünk
egyre közelebb / 1 órája
Már Romániában is megjelent a fertőzés
Pénzünk bánhatja / 7 órája
Vigyázat, átverős levelekkel csapják be a Nemzeti Közművek ügyfeleit
Carey Mulligan / 8 órája
Azt hitte az Oscar-jelölt színésznő, hogy átok ül rajta