halálos

szponzorált tartalom
Díjakat alapít és adományoz a Magyar Batthyány Alapítvány
Fehérvár Rugby Club Dévai Nándor Csaba
Aranyeső hullt a súlyemelőkre
részleges eredmények / 11 perce
Vezet Andrzej Duda az első exit poll felmérések szerint
Nemrégen zártak az urnák a lengyel elnökválasztás második fordulójában.
Gyász
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ FERENC a Mentőszolgálat, majd az Ikarus dolgozója életének 85. évében itt hagyott bennünket. Temetése 2020. július 16-án, csütörtökön 10.30-kor lesz a Béla úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ZSABKA ISTVÁNNÉ született Róth Terézia lovasberényi lakos, életének 87. évében csendesen megpihent. Szerettünktől végső búcsút 2020. július 16-án, csütörtökön 17.30-kor veszünk a lovasberényi katolikus temetőben. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik fájdalmunkban részvétükkel bármi módon osztoznak. Gyászoló család
Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy KŐRÖSI ANDRÁSNÉ szül. Szakács Edit életének 70. évében váratlanul elhunyt. Utolsó útjára 2020. július 15-én, szerdán 12.30-kor kísérjük, végakaratának megfelelően a Béla úti köztemető vízbemosásos parcellájához. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető férjem, édesapánk VATI LÁSZLÓ 78 éves korában örökre megpihent. Drága halottunktól 2020. július 15-én 9 órakor a Hosszú temetőben veszünk végső búcsút, majd a Szedreskerti temetőben helyezzük örök nyugalomra. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagyapánk GYŐRI ISTVÁN az Ikarus gyár volt dolgozója életének 68. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Temetése 2020. július 15-én, szerdán 17.30-kor lesz a sárszentmihályi katolikus temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászolják: felesége, gyermekei és azok családja
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a kedves rokonoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk BRÜCKLER KÁROLY temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel mélységes gyászunkban osztoztak. Gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik KOMJÁTI FERENCNÉ búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban velünk osztoztak. Gyászoló család
"Megállt egy szív, mely élni vágyott, Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, Nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOSSZÚ JÓZSEF 2020. július 2-án 93 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 16-án csütörtökön, 16 órakor lesz a táci katolikus temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa, testvér, após, keresztapa, rokon és barát REITER MÁTYÁS az Alba Volán korábbi vezérigazgatója, a székesfehérvári önkormányzat megbízott volt városüzemeltetési igazgatója 2020. június 24-én, 82. életévének betöltését követően, váratlanul elhunyt. Búcsúztatására szűk családi körben került sor. Emléke szívünkben örökké él! Gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk és nagyapám KOVÁCS TIBOR székesfehérvári lakos (Széphő RT nyugdíjasa) súlyos betegség következtében elhunyt. Hamvait 2020. július 14-én 15.30-kor helyezzük örök nyugalomra a mohai református temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." A gyászoló család és a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság mély fájdalommal tudatja, hogy TÓTH SÁNDOR nyugállományú ezredes 2020. június 8-án, 74 éves korában elhunyt. A Magyar Honvédség Parancsnoka a "Magyar Honvédség Halottjának" minősítette. Katonai tiszteletadással történő urnás búcsúztatása 2020. július 14-én 11 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti köztemetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük!
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik SZALAY ATTILA temetésén részt vettek, sírjára a szeretet virágait elhelyezték és a fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Ezúton értesítünk minden barátot és ismerőst, hogy férjem, édesapám, nagyapám SZABÓ SZABOLCS búcsúztatására 2020. július 14-én 10 órakor kerül sor a Szent Imre templomban (Barátok). Köszönjük, ha részvételükkel kifejezik az elhunyt iránti szeretetüket, tiszteletüket. Köszönettel a gyászoló család
"Hiába mentél más hazába Drága, itt minden olyan, mintha visszavárna! Ha ránk gondolsz a messze égi partról, szinte hisszük, most is élsz: csak alszol. /Móra Magda/ Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen drága édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédapánk és rokonunk BRÜCKLER KÁROLY életének 91. évében szerető szíve megszűnt dobogni. Felejthetetlen halottunktól 2020. július 10-én 16.30-kor a Sóstói római katolikus temetőben búcsúzunk. Soha el nem múló fájdalommal, szívünkben örök szeretettel emlékét megőrizzük. Gyászoló család
Drága emléke örökké a szívünkben él. Fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy NÉMETH ISTVÁN volt futballista és labdarugó játékvezető életének 79. évében türelemmel viselt hosszú betegség után az égiekhez költözött. Szeretett halottunktól 2020. július 10-én 15 órakor búcsúzunk a székesfehérvári Sóstói Római Katolikus temetőben. Kérjük, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak. Köszönjük mindazoknak, akik velünk búcsúztatják és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy GÁL CSABA enyingi születésű, nyugdíjas nyomdász, életének 78. évében súlyos betegség következtében, 2020. július 5-én elhunyt. Temetéséről később gondoskodunk. Gyászolják gyermekei, unokái
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANGELI VILMOS 90 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. július 8-án 16 órakor lesz a guttamási temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósom, nagymamánk LAKATOS MIHÁLYNÉ sz. Szemerei Margit életének 90. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben történik. Gyászoló család
"A bánat, a fájdalom örökre megmarad, mindig velünk leszel az idő bárhogy is halad." Emlékezünk PALKOVICS ANDRÁSNÉ szül. Szabó Erzsébet halálának 5. évfordulóján. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ ISTVÁN a Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének (korábban NKH) nyugdíjasa, életének 67. évében, súlyos betegség után elhunyt. Szerettünktől végső búcsút 2020. július 9-én, csütörtökön 10 órakor veszünk a székesfehérvári Csutora temetőben. Kérjük a barátokat, ismerősöket, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
Elsőre egyáltalán nem rossz / 22 perce
Az újjászerveződött Bicskei TC simán vette az akadályt Lellén
Káldor András
Az első játékrész döntött / 25 perce
Az első osztályba igyekvő Vasas otthonában kapott ki a Csákvár
Dévai Nándor Csaba
nem végleges magyarázat / 1 órája
Az irániak szerint a hibás radar miatt lőtték le az ukrán utasszállítót
tragédia / 1 órája
Tinifiút marhatott halálra egy cápa Ausztráliában
Százhúsz esztendeig lakták főhercegek a kastélyt / 1 órája
Kétszáz éve tették le Alcsút alapkövét
Sági Zoltán
statisztika / 2 órája
Csaknem 231 ezer fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt világszerte