gyerekrajz

3 éve
Székesfehérvár - Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület szervezésében minden évben naptár jelenik meg a fehérvári gyermekek illusztrációival.
1
klímaváltozás
Letört egy hatalmas darab az Északi-sark legnagyobb selfjegéből
Őszi politikai évad / 38 perce
Orbán Viktor: Tusnádfürdő, Kötcse, Tranzit helyett
Együtt újra sikerülni fog! – írja a Magyar Nemzetnek készített, a lap hétfői számában megjelenő írásában a miniszterelnök.
Gyász
A gyászoló család tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mészáros László (1934) agárdi lakos 2020. szeptember 3-án örökre elment. A végtelenül szeretett férj, apa, nagypapa hamvait Zámolyon helyeztük végső nyugalomra.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy NÉMETH LAJOSNÉ szül. Spindler Rózsa lovasberényi lakos életének 75. évében súlyos betegség után szentségekkel megerősítve csöndben megtért Teremtőjéhez. Szeretett halottunktól 2020. szeptember 22-én 16 órakor veszünk búcsút a lovasberényi református temetőben katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet a velünk együttérzőknek, őt az utolsó útjára kísérőknek. Gyászoló család
"Az élet csendesen megy tovább, De a fájdalom elkísér bennünket egy életen át." Fájó szívvel emlékezünk FERENCZI ISTVÁNNÉ halálának 1. évfordulóján. Szerető férjed, gyermekeid, uokáid és dédunokáid
Mély szomorúsággal tudatom, hogy édesanyám DR. ZSIRAI ÉVA elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 23-án 10 órakor lesz a Béla úti temetőben.
Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik férjem LÁSZLÓ ATTILA nyá. alezredes temetésén megjelentek és részvétükkel enyhíteni próbálták családunk fájdalmát. Gyászoló felesége
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH JENŐ (volt Ikarus nyugdíjas) életének 90. évében örökre megpihent. Temetése 2020. szeptember 24-én 15.30-kor lesz a székesfehérvári Béla úti temetőben. (A gyászmisére 2020.09.23-án 18 órakor kerül sor az Öreghegyi katolikus templomban.) Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
" Megállt egy szív mely élni vágyott, Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, Nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÜLLNER KÁROLY kéményseprő művezető drága szíve 83. életévében hosszú betegség után örökre megpihent. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken 13 órakor lesz a felcsúti felső temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk HORVÁTH JÁNOS sárkeresztúri lakos életének 81. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 21-én 16 órakor lesz a sárkeresztúri református temetőben. Gyászoló család
Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapám, testvérem, nagyapánk, dédapánk és nagybátyánk NAGY JÓZSEF életének 98. évében, 2020. szeptember 6-án elhunyt. Temetése 2020. szeptember 21-én, hétfőn 16 órakor lesz a sárszentmihályi református temetőben. A gyászoló család
"Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, pihenni tért dolgos kezed." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. TRENKA IMRÉNÉ született Bajza Borbála életének 92. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 19-én 15 órakor lesz a bakonycsernyei köztemetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LENCSÉS IMRÉNÉ szül. Barnay Margit 67 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 10 órakor lesz a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában. Eszter, Borka
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni. Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk, nagymamánk KULIFAINÉ ALPEK ERZSÉBET 2020. szeptember 11-én életének 65. évében fáradt szíve megszűnt dobogni. Temetése 2020. szeptember 22-én 10 órakor a Fecskeparti temetőben lesz. Az engesztelő szentmisét 2020. szeptember 22-én 18 órakor a Ciszterci templomban tartjuk. Gyászolják férje, gyermekei, unokái, testvérei, sógornője
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik KIRÁLY JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk osztoztak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMLÓVÁRI JÁNOS 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 24-én 10.30-kor lesz a Béla úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLB ISTVÁN 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 11 órakor lesz a székesfehérvári Berényi úti Csutora temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRNAI PÁLNÉ szül. Rostási Szabó Cecília 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 9.30-kor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elvitted a fényt, a derüt, a meleget, Csak egy fénysugarat hagytál, az emlékedet." Fájó szívvel emlékezünk BŐCS ZOLTÁN halálának 6. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÁDASDI JÁNOS életének 85. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 19-én, szombaton 10 órakor lesz az agárdi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÉSZÁROS JÓZSEF kincsesbányai lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 14.30-kor lesz a sárkeresztesi református temetőben. A gyászoló család
Kontaktkutatás / 1 órája
Országosan 17 ambuláns mintavételi pont segíti az ingyenes tesztelést
Ötéves program / 1 órája
Támogatókat keres a Louvre a Tuileriák kertjének felújításához
Ajánló / 1 órája
Programok, rendezvények Fejér megyében
Több mint 410 kilós / 1 órája
Mozart zenéjére hízott Japán legnagyobb töke
The Magic Stag / 3 órája
Új lemezzel jelentkezik Angliában a Djabe
Segítség / 3 órája
Új konstrukciók a válság miatt bajba került vállalkozásoknak