Budapest

11 éve
Budapest - Erdélyi fotókat, tévé-installációkat, képregényeket, könyvillusztrációkat és gyermekrajzokat is láthat a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon az, aki a könyvbemutatók és dedikálások mellett a seregszemle helyszínén látható kiállításokra is betér.
11 éve
Budapest - Vízbe esett egy pontonról Budapesten, az Erzsébet híd déli hídfőjénél szombat hajnalban egy lány, akit a vízirendőrök mentettek ki a vízből - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel.
11 éve
Budapest - A magyar és a román kultúra közötti erős kapcsolatokat hangsúlyozta a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtöki megnyitóján Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint a díszvendég ország, Románia képviseletében megjelent Adrian Lemeni kulturális miniszterhelyettes és Mircea Mihaies, a budapesti Román Kulturális Intézet alelnöke.
11 éve
Budapest - Elgázolt egy 67 éves budapesti nőt a Budapestről Vácra tartó zónázó vonat Felső-Gödnél; az asszony a helyszínen életét vesztette - közölte az MTI-vel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
11 éve
FMH - Kiraboltak egy pénzintézetet csütörtök reggel a fővárosban a Pesti úton, a bűncselekmény során senki sem sérült meg - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
11 éve
Budapest - Ami késik, nem múlik. Az író, költő, zeneszerző, előadóművész, szám-talan híres dal alkotója, sikeres regények szerzője végre hazánkban is bemutatkozik.
11 éve
Budapest - Feltehetőleg gyújtogatás miatt csaptak fel a lángok egy családi házban szombat hajnalban a XII. kerületben; a tűzben nem sérült meg senki. A ház korábban Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter tulajdonában állt.
11 éve
Budapest - Összesen 15 ezer tő marihuánát foglalt le a rendőrség a fővárosban néhány héten belül - jelentette be Ródler Norbert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
Mustra
Idén kevesebb film szerepel a Velencei Filmfesztiválon
több órára / 21 perce
Teljes szélességben lezárták a 7-es főutat szerda este
Egy korábban árokba borult tehergépkocsi műszaki mentése zajlik.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy GÁL CSABA enyingi születésű, nyugdíjas nyomdász, életének 78. évében súlyos betegség következtében, 2020. július 5-én elhunyt. Temetéséről később gondoskodunk. Gyászolják gyermekei, unokái
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANGELI VILMOS 90 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. július 8-án 16 órakor lesz a guttamási temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósom, nagymamánk LAKATOS MIHÁLYNÉ sz. Szemerei Margit életének 90. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben történik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SOÓS HUGÓNÉ 88 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 10-én 10 órakor lesz a Sóstói temetőben A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk PAPP JÁNOS 72. életévében hosszan tartó súlyos betegség után örökre megpihent. Hamvait örök nyugalomra 2020. július 10-én, pénteken 13 órakor helyezzük a székesfehérvári Prohászka Ottokár Templomban. Búcsúzás egy szál virággal történik. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak, és utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Csillag lett Ő mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint lenyugvó nap, De a szívünkben él, örökre ott marad." Könnyes szemmel, fájó szívvel emlékezünk HIBA IRÉN halálának 3. évfordulóján. Szerető férje és családja
"A bánat, a fájdalom örökre megmarad, mindig velünk leszel az idő bárhogy is halad." Emlékezünk PALKOVICS ANDRÁSNÉ szül. Szabó Erzsébet halálának 5. évfordulóján. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ ISTVÁN a Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének (korábban NKH) nyugdíjasa, életének 67. évében, súlyos betegség után elhunyt. Szerettünktől végső búcsút 2020. július 9-én, csütörtökön 10 órakor veszünk a székesfehérvári Csutora temetőben. Kérjük a barátokat, ismerősöket, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
"Szomorúan zúg a szél, csendről, nyugalomról beszél. Angyal szárnyán távoztál, szívünkben nagy bánatot hagytál." Elérjkezett a búcsúzás ideje. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk MIKULA LAJOSNÉ szül. Boda Anna 2020. június 25-én, életének 71. évében örökre itt hagyott bennünket. Utolsó útjára 2020. július 4-én 10 órakor kísérjük az abai temető ravatalozójából. Hamvait katolikus szertartás szerint helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik STAUDINGER ISTVÁNNÉ született Haás Éva Anna temetésén megjelentek és mély gyászunkban velünk osztoztak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BARNA GÁBOR az ARÉV volt elnök-vezérigazgatója 2020. június 13. napján, életének 76. évében elhunyt. Drága halottunkat 2020. július 10-én 9 órakor a székesfehérvári Prohászka Ottokár-emléktemplom urnatemetőjében (Székesfehérvár, Kaszap I. u. 1.) a római katolikus vallás szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra. Kérjük, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak. Drága emléke szívünkben él!
„Ajkamra nem tudott panaszt csalni sem kín, sem fájdalom, de a halál legyőzött, nem volt irgalom. Emlékem azért itthagyom köztetek, mindenkitől búcsúzom: Isten veletek!” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KENDERES SZILVESZTER életének 62. évében örökre megpihent. Temetése 2020. július 4-én 14.30-kor lesz a seregélyesi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BELUZSÁR LAJOSNÉ MUSKÓ PIROSKA agrármérnök, ny. falugazdász, festőművész adonyi és részben ásotthalmi lakos életének 75. évében súlyos betegség következtében 2020. június 25-én elhunyt. Temetése július 4-én 11 órakor lesz az ásotthalmi temetőben. Utána gyászmise az ásotthalmi plébánia templomban. Gyászolják: testvére és családja
"Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁL ISTVÁNNÉ 90 éves korában elhunyt. Temetése 2020.07.04-én (szombaton) 16 órakor lesz a kálozi református temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármilyen úton osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS JÁNOS lovasberényi lakos 2020. június 29-én életének 79. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2020. július 3-án 10 órakor veszünk végső búcsút a lovasberényi református temetőben. Emlékét szívünkben őrizzük. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik KOLLER ISTVÁNNÉ búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban velünk osztoztak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HALÁSZ RÓBERT életének 61. évében elhunyt. Búcsúztatója, 2020.07.07-én 10 órakor a Székesfehérvár Béla úti temetőben lesz. Részvétüket kérjük, egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." A gyászoló család és a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság mély fájdalommal tudatja, hogy TÓTH SÁNDOR nyugállományú ezredes 2020. június 8-án, 74 éves korában elhunyt. A Magyar Honvédség Parancsnoka a "Magyar Honvédség Halottjának" minősítette. Katonai tiszteletadással történő urnás búcsúztatása 2020. július 14-én 11 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti köztemetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük!
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett nagymama, dédnagymama és anyós VIHART FERENCNÉ született Koch Mária 2020. június 21-én, életének 86. évében távozott közülünk. Utolsó útjára a Szedres temetőben kísérhetik el, 2020. július 7-én 15 órakor kezdődő temetésen. Drága emléke örökké szívünkben él.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOMJÁTI FERENCNÉ szül. Keresztes Rozália volt nagylóki lakos, 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. július 10-én 12 órakor lesz Székesfehérváron a Béla úti temetőben. A gyászoló család
Pesti balhé / 33 perce
Új előzetest és premierdátumot kapott a nyár első magyar filmje (videó)
TELJES ÚTZÁR JÚLIUS 13-TÓL! / 51 perce
Lezárják a Balatoni utat: íme a javasolt kerülőutak
feol.hu
megvan a dátum / 51 perce
Eddig titkolt játékokat is leleplez végre a Microsoft
Aktuális ügyek / 55 perce
Kövér László: indokolatlanok a felhatalmazási törvényt ért kritikák
megválasztották / 1 órája
Freund Tamás lett a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke
beruházás / 1 órája
Megújul a kismarosi kisvasút