Torres Dani türelmetlen önmagához, főleg ha tanulásról, fejlődésről van szó

- Először egy kicsit menjünk vissza az időben! Egészen a gyermekkorig, az első gitárig.

– 1982-ben születtem Ecuadorban, hat éves voltam, amikor édesanyámmal hazaköltöztünk. Kevés dologra emlékszem az 1988-ig tartó időszakból, talán arra a leginkább, hogy eltörtem a karomat. Valami hintával vacakoltam, és leestem.

- Ez a tapasztalat csak oda köt?

– Ó dehogy! Azóta már rengeteg csontom eltört. A jobb csuklóm kétszer, az ujjam is kétszer törött, de a bordám és a lábujjam is volt már áldozat. Azt hiszem, túl izgága gyerek vagyok.

Dani örökre a szívébe zárta a belvárosi koncertet, mint mondja rengeteg szeretetet kapott a közönségtől. Fotó: Koppán Viktor

- A szüleidtől milyen tulajdonságokat örököltél?

– Ezt én még, bevallom, sosem vizsgáltam meg. Abszolút egyedi eset vagyok szerintem. Édesanyám természetgyógyász, édesapám pedig mérnök és üzletember. A lelki dolgok iránti rajongásom nyilvánvalóan édesanyámhoz társítanám, a munkához fűződő alázatomat pedig édesapámhoz. Ő zenélt nekem, őt láttam gitározni, nyilvánvalóan a zene iránti szeretetemet is tőle lestem el. Utána pedig már a Guns N' Roses és a Pink Floyd voltak a legmeghatározóbbak...

- Mikor kezdtél te is játszani?

– Gitár kétévesen volt először a kezemben, van is egy ilyen fotóm. Tízévesen kaptam meg a papámtól az első saját gitáromat. Az egy dolog, hogy az ember megtanulja használni a hangszert, de annak van egy miértje is. Először csak az alapokat, a „Nothing else matterst" és a többit játszod, aztán elszalad a képzelet, és jönnek egymás után az ötletek.

- Cseh Tamásról láttam egy felvételt, amelyen Koncz Zsuzsával énekel. Gitár nélkül áll a színpadon, és a kezét tördeli. Most hirtelen az jutott eszembe, hogy téged még nem is láttalak gitár nélkül. Meztelennek érzed magad nélküle? Pedig musical színészként csak te vagy és a hangod. És az üres kezeid...

– Volt egy idő, sőt rögtön a Megasztárban, amikor először kellett gitár nélkül énekelnem. És nagyon jó kifejezés, hogy csupasznak éreztem magam nélküle. A musical éneklésben az a könnyebbség, hogy ott van koreográfia. De amikor egy másik zenei színpadon énekelek, úgy, hogy nincs a kezemben gitár, bevallom, én sem tudok mit kezdeni a kezemmel. Én kéztördelés helyett a mikrofon zsinórját szoktam felcsavarni. Abszolút extrovertált ember vagyok, nem az idegesség, egyszerűen a hiányérzet miatt. Joe Cocker meg a furcsa mozgásával operált.

- Szerinted mi a legrosszabb és a legjobb tulajdonságod?

– Türelmetlen vagyok. Hülyét kapok, ha valahol sorszámot kell húzni, ha várni kell, ha valaki ötször kérdez vissza. Ez az, amire képtelen vagyok. Sajnos ez mindenben megnyilvánul. Sokszor magammal szemben is türelmetlen vagyok főleg, ha tanulásról és fejlődésről van szó. De talán már az évek során csitultam. Az egyik legnagyobb pozitívumom pedig szerintem az empátia.

- Mi az, ami a zenén kívül is boldoggá tesz?

–Szeretek utazni, túrázni, szeretem a természetet. Ha tehetem, már megyek is ki az erdőbe. Nagyon szeretnék elutazni Maldívra, Egyiptomba is. Az óegyiptomi kultúra és az ország régóta vonz, de most veszélyes, még várok.

- A színészet mikor lett része az életednek?

–2007-ben bekerültem a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott Macskák című produkcióba. Elindultam ezen az úton, statisztálgattam, szerepeltem egy spanyol sorozatban is, aztán ott volt illetve van még a Godspell és a Cabaret is. Ami pedig a zenei pályát illeti, pár hónapja jöttem ki legújabb dalommal, a Kezünkben a világgal, ami a videómegosztón is megtalálható, klip is készült hozzá. Két hete egyfolytában egy dalon dolgozom, de részleteket még nem árulhatok el. Óriási meglepetésnek szánom.

Korzó, két gitár és a közönségsiker

Megismerkedtek, rögtön megtalálták a közös hangot. Hasonlóképpen gondolkodnak, barátok lettek. Szabó Leslieről és Torres Daniról van szó. Két szál gitáros duójuk nem is olyan régen Székesfehérvár belvárosában mozgatta meg a lábakat, szíveket és érzékeket. Igazi zenésztársak: Leslie a dalszövegben nyújt segítséget, Dani pedig az angolban. Az utcazenélésbe mindketten belekóstoltak már, de hogy milyen volt a belvárosi örömzene? A hőségben is rengetegen voltak. Kérdésemre Dani elárulja, óriási szeretetet kapott, ez a székesfehérvári koncert örökre a szívébe záródott.