Bulvár

2009.07.22. 11:15

Gazdasági bűcselekmény történt a Jackson-búcsúztatás kapcsán?

Nem zárta ki a Los Angeles-i főügyész, hogy gazdasági bűncselekményt követett el a városháza a becslések szerint 1,4 millió adófizetői dollárba (269 millió forint) kerülő Michael Jackson-búcsúztatás kapcsán.

feol.hu

"A vizsgálatunk váratlan fordulatot vett, ami egyaránt felvet civil és bűnügyi szempontokat" - közölte kedden Carmen Trutanich Los Angeles-i főügyész a városi tanáccsal, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva részleteket nem árult el.
Két héttel a Staples Centerben megrendezett nagyszabású búcsúztatás után olyan tények kerültek napvilágra, amelyek alaposan felborzolták az adófizetők kedélyét. Kiderült például, hogy az esemény biztosítására kirendelt 3200 rendőr számára több mint 110 kilométerről hozattak szendvicseket mintegy 48 ezer dollár értékben.
Megosztotta a közvéleményt, hogy Antonio Villaraigosa polgármester elutasította a kezdeményezést, amellyel a búcsúztatás várost terhelő költségeit legalább részben áthárították volna az eseményt szervező AEG Live vállalatra.
A főügyész a szervező céget is megkereste. Levélben szólította fel őket bizonyos adatok kiadására, amivel szintén az adódollárok sorsának követése volt a célja.
A városi tanács egyik tagja, Dennis Zine szerint a nyilvánosságra hozott 1,4 millió dolláros költséggel szemben valójában ennek többszörösébe - 3,9 millió dollárjába (748 millió forint) - került a városnak a rendezvény.
A városi főügyész hivatala a szabálytalanságok feltárásán dolgozik, ám ha bármiféle bűncselekményre utaló bizonyíték kerül a kezébe, azt továbbíthatja a megyei kerületi főügyészségnek is.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!