Bulvár

2009.05.07. 11:31

Erkölcsverseny, comb-és fenékmustra helyett

FMH - Szépségversenyre készülnek Szaúd-Arábiában: 15-25 év közötti nők indulhatnak rajta, ám utcai ruhában - azaz lefátyolozottan - így nemigen lehet látni sem arcukat, sem testüket. Ennél fogva az egész viadal külcsínverseny helyett inkább belbecsvetélkedő.

feol.hu

Ezért is adják a szervezők a Morálszépe elnevezést rendezvényüknek, amely akár erkölcs- vagy lélekszépségverseny is lehetne. Az indulók abban versenyeznek, hogy melyikük elkötelezettebb a muszlim hit iránt és tiszteli jobban szüleit.
    
"A győztes nem szükségképpen lesz szép, mi a lélek és az erkölcs gyönyörűségével törődünk" - mondta a viadal meghonosítója, egy hölgy.
A start szombaton lesz, utána 10 hétig a mintegy 200 induló félrevonul és egyebek közt felfedezze bensője erejét. A versenyzők eltöltenek majd egy napot anyjukkal egy vidéki házban, hogy a zsűri - amely csakis nőkből áll - szemügyre vehesse, miként viselkednek szülőjükkel. Ezen a napon nem kell viselniük se fátylukat, se alakjukról mit sem eláruló, bő utcai ruhájukat, mivel csakis nők társaságában lesznek, és persze tévé sem közvetíti az "anyák napját" - sem.
    
A verseny már a második, tavaly is volt ilyen a sivatagi királyságban. Akkor 75-en indultak rajta, most csaknem háromszor annyian. Az erkölcs-szépségkirálynő csaknem 600 ezer forintnyi pénzjutalmat kap - és más díjakat -, két udvarhölgye pedig feleennyit.  
    
A tavalyi győztes, egy 21 éves nő azt üzeni az idei indulóknak, hogy nem a győzelem a fontos, hanem az engedelmesség a szülőknek. Az arab világban mindazonáltal vannak ennél "lazább", a nyugatiakhoz hasonlóbb szépségversenyek is. Libanon a legliberálisobb, ott fürdőruhában - igaz, csupán egyrészesben (nem monokini értendő ezalatt) -, jelennek meg a versenyzők a zsűri és a közönség előtt.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!