Bulvár

2015.08.31. 07:42

Diana utolsó vacsorája - 18 éve hunyt el a walesi hercegnő

Párizs - Tizennyolc éve, augusztus utolsó napjának hajnalán nyilvánították halottá egy neves párizsi kórház orvosai azt az asszonyt, aki - bár rangja és pozíciója szerint esélyes lehetett volna rá - tényleges uralkodás helyett inkább az emberek szívében szeretett volna királynő lenni.

Kocsis Noémi

A Place de L'Alma alatt futó alagút 13. oszlopánál 1997. augusztus 30-án éjfél előtt történt autóbalesetben ketten azonnal életüket vesztették: Lady Diana akkori szerelme, a multimilliomos Dodi al Fayed és a járművet vezető sofőr, míg az utazók közül egyedüliként biztonsági övet viselő testőr nagyon súlyos mellkas- és fejsérüléseket szenvedett. Hasonló sérülései voltak Dianának is, ő azonban annyira beszorult a teljesen összeroncsolódott járműbe, hogy a tűzoltóknak végül több mint egy órájukba került kiszabadítani. Közben drága percek múlta el azzal, hogy a folyamatosan vakuzva fényképező, a hatósági munkát akadályozó 15 paparazzot elhajtsák a helyszínről. Hajnali 4-kor a hercegnőt végül holttá nyilvánították a Pitié-Salpetriere kórházban.

Gyakran vádolták bulimiával, pedig valószínűleg csak a protokoll fárasztotta
Fotó: Pinterest

Azon az estén Diana és Dodi egy meghitt vacsorára vágyott, de az először megcélzott étteremben megtalálták őket a fotósok, ezért visszamenekültek hoteljükbe, a Ritz-be. Végül mégis kimerészkedtek, a tengeri ételeiről híres L' Espardon étterembe, de a kíváncsiak itt is rájuk találtak. Ekkor úgy döntöttek, ott hagyják a hotelt és inkább Dodi Párizs másik végén lévő lakásában töltik az éjszakát. Diana és Dodi az utolsó vacsorát a Ritz királyi lakosztályában költötték el. A hercegnő spárgás-gombás omlettet, tempuratésztában sült doveri nyelvhalat, sült zöldségeket evett, Dodi pedig grillezett rombuszhalat és pezsgőt kért.

S hogy mi volt Diana kedvenc étele?

Nos, nagyon szerette a vízitorma levest, amit ő maga is el tudott otthon készíteni, íme a recept:

A nálunk zsázsaként kapható, de konyhaablakban könnyen termeszthető zsázsából vegyünk 30 dekát. Olvasszunk meg 5 deka vajat egy serpenyőben, keverjünk el benne 5 deka lisztet, majd ha sima, vegyük le a tűzről és öntsünk hozzá 1 liter tyúkhúslevest (előzőleg főzöttet, vagy kockából készültet)! Tegyük bele a vízitorma leveleket és fedő alatt főzzük lassan, negyed óráig. Turmixoljuk össze, majd a tűzre visszatéve 5 dl főzőtejszínnel sűrítsük! Sózzuk, borsozzuk, s már tálalhatjuk is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!