Bulvár

2010.01.18. 11:46

Boros és Bochkor ismét adásban

Egy-egy üveg pezsgővel köszöntötte hétfőn a Bumeráng műsorvezetőit Kádár Tamás vezérigazgató és Hegyi György főszerkesztő, miután a műsor első adása elhangzott a NeoFM-en.

MTI

Bochkor Gábor a csatorna sajtótájékoztatóján azt mondta: önmagukkal szemben minimumelvárásként fogalmazták meg, hogy legalább a korábbi, Sláger rádiós hallgatottságukat elérjék.
Hegyi György arról beszélt, hogy a kezdetektől azt szerették volna, ha a Bumeráng csapata az ő csatornájukon dolgozik tovább, de ennek voltak üzleti és adminisztratív akadályai. A főszerkesztő egyúttal köszönetet mondott "a Sláger csapatának", hogy elengedték a Bumeráng stábját illetve több tekintetben is rugalmasnak bizonyultak.
Kitért arra is, hogy a műsorkészítésben egy személyi változás történt, a jövőben Gombos Edina helyett Buliczka Csilla lesz a hírszerkesztő.
Kijelentette, hogy a NeoFM műszakilag már száz százalékos állapotban van és minden tekintetben végleges a műsorstruktúrájuk. Felhívta a figyelmet, hogy a csatornának lesz délutáni showja is. Különlegesnek nevezte, hogy az esti sávban a kereskedelmi rádióktól szokatlan módon civil, közszolgálati műsorokat sugároznak.
Bochkor Gábor műsorvezető arra a kérdésre, hogy nem volt-e furcsa az új adó ajánlatára ígéretet mondani, azt mondta, hogy nem, mert ez egy hosszabb folyamat volt. Mindezt azzal egészítette ki, hogy korábban is hangsúlyozták, nem haragszanak az ORTT frekvenciapályázatának nyerteseire és a Sláger rádió megszűnése után azt mondták, hogy szívesen tárgyalnak bárkivel.
Boros Lajos egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy szabad kezet kapnak a műsor kapcsán. Az esetleges elvárásokról Bochkor Gábor elmondta, hogy nevesített cél nincs, de a csatorna is megfogalmaz elvárásokat és ők is minimumként fogalmazták meg önmaguknak, hogy legalább a régi, Sláger rádiós hallgatottságot szeretnék elérni. Hozzátette, komoly munka lesz az "elbújt hallgatók" tudomására hozni, hogy hol vannak.
Arra a kérdésre, hogy ha a Sláger rádió bírói döntés alapján visszakapja a frekvenciáját, hol dolgoznának, Bochkor Gábor és Boros Lajos is azt mondta, hogy ahhoz az adóhoz mennének, amelyik egy ilyen döntés után sugározhatna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!