Bulvár

2009.10.09. 05:05

A U2 irigykedik - saját Rock Band játékot szeretnének

Megirigyelte a U2 együttes a The Beatles: Rock Band játék sikerét, és a tagok úgy döntöttek: ők is szeretnének egy ilyet magukról.

feol.hu

Adam Clayton, az együttes basszusgitárosa a USA Today napilapnak elmondta, hogy most már ők is belátják, mennyire illik a U2 a népszerű zenés játéksorozathoz.
Nem mindig gondolták azért így: korábban zavarta az együttes tagjait, hogy a Rock Bandben mennyire elnagyoltak, karikatúraszerűek az együttesekről mintázott figurák, illetve mennyire tökéletlen a virtuális zenélés közben animációjuk, mozgásuk.  - "Már régebben is szerepelni akartunk a Rock Bandben, de így olyan kompromisszumokat kellett volna hozni, amelyeket egyszerűen nem tudtunk elfogadni" - nyilatkozta Clayton.
Azonban a The Beatles: Rock Band akkora átütő sikert aratott, illetve olyan szép bevételt hozott, hogy ezt már a U2 sem hagyhatta figyelmen kívül. Az anyagi megfontolások mellett fontos szempont volt még, hogy egy-egy Rock Band játék révén minden esetben jelentős mértékben növekszik a benne szereplő együttes népszerűsége is.
Emellett a U2 számára rendkívül vonzó megoldás az is, hogy a játékosok a Rock Banden keresztül - pénzért - töltik le a zeneszámokat és nem ingyenesen fájlcserélő oldalakon keresztül. Mivel a zeneipar manapság a hagyományos értékesítéssel egyre kevesebb bevételre tesz szert - igazán hatékony megoldást pedig ehelyett még nem találtak -, ezért egy-egy ilyen zenés játék, amelyen keresztül a rajongók az újabb számokat pénzért letölthetik, igazi aranybánya lehet az együtteseknek. 
 A Beatles slágereit például tömegesen töltötték le a játék megjelenése után, míg azelőtt például az Apple iPodja esetében elenyésző volt azon felhasználók száma, akik egyáltalán foglalkoztak az együttessel.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!