Bulvár

2010.07.23. 07:38

Kylie Minogue az angol listák élén

Az idei év egyik legnagyobb sikerének ígérkezik Kylie Minogue legújabb albuma, hiszen az Aphrodite című nagylemez szinte a megjelenése után azonnal a brit slágerlisták élére tört. Az ausztrál származású énekesnő ezzel pop-történeti eseményt mondhat magáénak: ő az első olyan szólóénekes, aki négy különböző évtizedben négy albummal is megszerezte az első helyet.

Gyuricza Ferenc

Az július 5-től kapható Aphrodite az énekesnő 11. albuma, melyet a június 15-én megjelent All The Lovers című kislemez vezetett fel. A Stuart Price producer munkáját dicsérő Aphrodite Kylie Minogue dancefloor korszakához nyúl vissza. A lemezen 12 dal található, köztük a Better Than Today, amit a popsztár az első Egyesült Államokbeli turnéján mutatott be, még tavaly ősszel. A dalszövegírók listája igen népes, Kylie Minogue és Stuart Price mellett Calvin Harris, a Scissor Sisters-ből ismert Jake Shears, Nerina Pallot, Nervo, valamint a Keane-ben szereplő Tim Rice-Oxley is részt vett a munkában. Az új album bemutatására Ibizán, a legendás Pacha klubban került sor, ám turnéra csak jövőre indul az énekesnő.


Kyle Minogue eddig is a világ egyik legsikeresebb női előadói közé tartozott, aki mögött immár több, mint 20 éves karrier áll. Lemezeiből 60 milliót meghaladó példányt adott el világszerte, s mintegy 50 top-listás slágerrel dicsekedhet. Tehetségét számtalan díjjal és elismeréssel jutalmazták, de a zene mellett az élet egyéb területein is sikeres, Kylie At Home néven saját ágynemű kollekciót hozott forgalomba, illetve hat különféle parfüm brand-je is van, a legutóbbi a női illatot Couture, a férfit pedig Inverse márkanévvel dobták piacra. Legújabb illata az Aphrodite album megjelenésével összhangban jelenik meg Pink Sparkle néven.

 Hallgassa meg Kylie Minogue All the lovers című számát!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!