nekik véget ért

2021.02.02. 20:05

Két szereplő búcsúzik a Jóban Rosszbantól

Ma este szerepelnek utoljára a SuperTV2 sorozatában.

Forrás: TV2

Kedd este két történet végére is pont kerül, ugyanis Révész Milánt alakító Adányi Alex, valamint Papp Krisztiánt megformáló Habóczki Máté is búcsúzik a produkciótól.

Adányi Alex öt évvel ezelőtt lépet be a Jóban Rosszban stúdiójának ajtaján:

„Arra emlékszem, hogy izgatott voltam, mert tudtam, hogy egy összeszokott csapathoz érkezek, akik itt vannak együtt reggeltől estig, és azért ilyenkor fura bekerülni valahova, hiszen megvannak a megszokott dolgaik, a belsős poénok, de hatalmas élmény volt megismerni őket, és a csapat részévé válni” – mesélte a színész a TV2-nek.

Alexhez hasonlóan Habóczki Máté számára is meghatározó volt a Jóban Rosszban csapatával töltött idő. Az elmúlt két év nagyon eseménydúsan telt, szerettem minden percét. Az összes kollégával nagyon szerettem forgatni, nem igazán akarnék kiemelni senkit, de azt azért meg kell jegyeznem, hogy Bozsó Péter, Pikali Gerda, vagy éppen Tóth Roland humora páratlan. Velük nem lehet nevetés nélkül végig csinálni egy jelenet forgatását„ – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!