Hallgassa élőben!
Fotó: beol.hu

Több ezer fájdalmas kezelés után sem javult a kis Milán állapota – most a tűzoltók próbálnak segíteni

Széles összefogás jött létre a békéscsabai Gárdián Milánért, aki három hónapos kora óta neurológiai és emésztési problémákkal küzd. Szülei kisfiuk komplex fejlesztése és a további segítség reményében fordultak az „Együtt a Kisangyalokkal” alapítványhoz és a nyilvánossághoz.

Milán a 39. hétre, 2016 szeptemberében született, 9/10-es apgar értékkel. Hasfájós volt, rengeteget bukott, ugyanakkor élénk, érdeklődő kisbabaként élte a mindennapjait – mesélt a kezdetekről Gárdián Békési Éva a beol.hu-nak.

Az édesanya hozzátette, ez a felhőtlen időszak nem tartott soká, kisfiuknál ugyanis három hónaposan székletürítési problémák jelentkeztek, sőt ekkor már epilepsziás görcsök is kínozták.

Úgy tűnt, utóbbiakat az állandó erőlködés és hasfeszülés váltja ki, de hogy pontosan mi az ok, rejtély maradt.

A hozzátáplálása sem sikerült, lenyelte szépen az ennivalót, ám a szervezete, emésztése nem tolerálta még a zöldség- és gyümölcspüréket sem – árulta el az édesanya, aki a mai napig előemésztett tápszerrel tudja etetni a négy és fél éves Milánt.

Fia – kortársai magasságát közelítve – majd 1 méter, ám súlya mindössze 11 kilogramm. Fejlődése megállt, beszélni, ülni nem tud, csak gőgicsél, forgolódik.

A súlyos emésztési problémák kétszer is életveszélyes állapotot idéztek elő, így a kisfiú 2018 áprilisában antireflux, majd másfél évvel később rekeszsérv- és gyomorkimenet-műtéten esett át. Ezek azonban csak részben csillapították a gyötrelmeket, a székletgondok máig nem rendeződtek, Milánnak komoly fájdalmai vannak.

Génhibájára 2019 decemberében derült fény, választ kaptunk a neurológiai problémákra, ám bélrendszere, gyomra anatómiai eltérésére ez nem feltétlenül magyarázat – részletezte kételyeit Gárdián Békési Éva, aki második gyermeke születése óta a rengeteg kórházi kezelés, vizsgálat során lelkileg nagyon megedződött. Bár a család sebei most felszakadtak, gondjaikat egyáltalán nem akarták „kiteregetni”, úgy érzik, mindent meg kell próbálniuk Milán helyzetének javításáért.

Mióta az „Együtt a Kisangyalokkal” alapítványhoz fordultak, rengeteg szeretet és önzetlenség árad feléjük, sokan utalnak számlájukra pénzt, licittárgyakat ajánlanak fel.

Milán állapota eddig nem tette lehetővé a rendszeres fejlesztést, most az alapítvány segítségével belevágnánk egy intenzív terápiába a Borsóház kötelékében. Ennek költségeit, 3 millió forintot igyekszünk összegyűjteni, hogy egy éven keresztül havonta egyszer egy hétre elmehessünk a solymári fejlesztőházba – árulta el az édesanya.

Hozzátette, erejét a tűzoltóként dolgozó férjéből és családjából meríti. Milán nővére, a hétesztendős Hanna is a kezdetektől fogva érti és kezeli a helyzetet, soha nem volt testvérére féltékeny, még akkor sem volt rossz szava, amikor a végeláthatatlan kórházi kezelések miatt hetekig nélkülözte édesanyját. Gárdián Békési Éva aláhúzta, a legrosszabb a kezelési lehetőségek kapcsán fennálló bizonytalanság.

Szeretnének további szakmai segítséget, tudni, mit lehet még tenni Milánért.

Ezerféle beavatkozás és vizsgálat után is a kisfiunk szenvedését és fájdalmát látjuk. Nem várjuk, hogy felzárkózzon a kortársaihoz, elfogadjuk a megváltoztathatatlant is, csupán egy jobb életminőségben reménykedünk. Ami ezenfelül esetleg megtörténne – felülne, újra mosolyogna, felállna – az maga lenne a csoda – mondta az édesanya, aki szerint fia képes lenne minderre, ha tudna emészteni és erősödni.

Pénzt is gyűjtenek a családnak

Gárdián Milán kezeléséhez pénzt is gyűjtenek: a család ügyét az „Együtt a Kisangyalokkal” mozgáskorlátozott gyermekeket támogató Alapítvány karolta fel. Dr. Seres Ábel elnök kiemelte, a legfőbb, hogy a napi négy órában fejlesztőóvodába járó kisfiú élete könnyebb legyen. A fejlesztők javaslata alapján a fej- és törzskontroll javítása, az izomerősítés, tonizálás lenne a legfontosabb egy bentlakásos terápia keretében. A kisfiú intenzív tréningben és különféle kiegészítő terápiákban részesülne fejlődése maximalizálása érdekében. A kezelést Solymáron kapná, így a járulékos költségek – szállás, utazás – is növeli a család kiadásait. Az anyagi segítség mellett Milán szülei elsősorban abban reménykednek, hogy további szakmai segítséget kaphatnak, esetleg műtéti megoldás javíthat Milán emésztési gondjain.

 

Hozzászólások

A pokol bugyrai
Kiállítás nyílt a málenkij robotról Budapesten
Női vízilabda világliga / 15 perce
Ezüstérmet nyert a magyar csapat
Bíró Attila szövetségi kapitány együttese a szombati fináléban 14-8-ra kapott ki az olimpiai és világbajnok amerikai csapattól.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS TIBOR ny. r. alezredes 76 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 23-án, szerdán 11.30-kor lesz a Hosszú temető ravatalozójábol a Szedreskerti temetőben. A gyászoló család
"Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, Megállott a kéz, mely csak adott, Soha semmit nem kért és el nem fogadott." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. KÉTNYÁRI GYULÁNÉ szül. Végbeli Ilona életének 96. évében örökre megpihent. Felejthetetlen szerettünktől 2021. június 24-én 10 órakor veszünk végső búcsút a Csutora temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DEZSŐ JÓZSEFNÉ szül. Reik Ilona csákberényi születésű, székesfehérvári lakos, életének 72. évében elhunyt. Temetése 2021. június 23-án 15 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti temető vízbemosásos parcellájában. Ezúton mondunk köszönetet mondazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Búcsúzunk tőle: fia Peti és családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SCHREINDORFER MIHÁLY életének 67. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. június 23-án 9 órakor lesz a Hosszú temető ravatalozójából a Szedreskerti temetőben. Gyászoló család
„Elpihent a nagyvilág elpihent a lomb, Messzi bércen valahol kondul egy kolomp. Egy magányos vadgalamb hív egy gerlicét, Hajladozó rózsafán sírja énekét.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. NYIKUS GYÖRGYNÉ szül. Horváth Julianna 2021. június 8-án, 84. éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 26-án, 10 órakor lesz a sárosdi temetőben. Ezúton köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BALÁZSIK FERENCNÉ (Szerencse Mária) életének 99. évében elhunyt. Temetése 2021. június 25-én 10 órakor lesz az iszkaszentgyörgyi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk és testvérünk WURCZINGER ISTVÁNNÉ szül. Róth Borbála 2021. 06. 14-én, 74. évében örökre megpihent. Temetéséről később intézkedünk. Lelki üdvéért misét mondunk 2021. 06. 21-én 18 órakor a lovasberényi katolikus templomban. Köszönet a Csókakői Idősek Otthona dolgozóinak, odaadó munkájukért. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZŰCS JÁNOS a Videoton Szerviz egykori dolgozója életének 89. évében csendesen elaludt. Temetése 2021. június 21-én 15 órakor lesz a pátkai református temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik szerettünket. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy  TÓTH LÁSZLÓ (Tüske) életének 71. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Felejthetetlen halottunk búcsúztatását a Béla úti köztemetőben 2021. június 24-én 10.00 órakor tartjuk. A gyászoló család
"Ami neked csend és nyugalom Az nekünk örökös fájdalom." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk 26 éves fiúnk OSZTOTICS MILÁN halálának 7. évfordulóján. Szüleid Csaba, Judit, Nővéred REgina
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy ZÁKÁNYI GÁBOR a Könnyűfémmű volt dolgozója életének 74. évében, 2021. június 9-én rövid, súlyos betegség következtében elhunyt. Hamvasztás utáni utolsó útjára kísérjük a Béla úti temetőben 2021. június 18-án 9.30-kor. Gyászmisét a lelki üdvéért június 20-án 9.30-kor a Prohászka templomban tartunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Külön köszönetet mondunk a Központi Intenzív Osztály dolgozóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BODA IMRÉNÉ szül. Kő Erzsébet 84 éves korában elhunyt. Hamvait 2021. június 18-án 13.30-kor helyezzük végső nyugalomra a székesfehérvári Fecskeparti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENCSIK OTTÓ életének 63. évében örökre megpihent. Végső búcsút 2021. június 17-én 12.30-kor veszünk tőle a székesfehérvári Béla úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KERESZTES ISTVÁN a székesfehérvári Ikarus egykori dolgozója 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 17-én 15 órakor lesz a lepsényi református temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismeték és szerették, hogy nővérünk SZABÓ MARIANN Székesfehérvár, Alkotás utcai lakos elhunyt. Temetése június 17-én 9.30-kor a Béla úti temetőben lesz. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BALÁZS MIKLÓS 37 éves korában méltóssággal viselt betegség után 2021. június 8-án elhunyt. Hamvaitól 2021. június 16-án 15 órakor veszünk végső búcsút a Béla úti temetőben. Gyászoló barátai
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉSZÁROS ANTALNÉ szül. Vasánszki Ilona 69 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 15-én 9.30-kor lesz a Csutora temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága apánk TERSÁNSZKY ELEMÉR polgárdi lakos életének 87. évében elhunyt. Hamvait 2021. június 14-én, hétfőn 15 órakor Székesfehérváron a Kisfaludy temetőben helyezzük örök nyugalomra. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló fiaid
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze csend és nyugalom." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk MÁTÉ JÁNOS FERENC volt Székesfehérvár, Dráva utcai lakosra halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
"Csendes legyen az álmod, találj odafönt örök boldogságot. Kísérje utadat Isten és az ég. A felhőkön túl találkozunk még!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a 2020. november 13-án elhunyt, szeretett rokonunk MOLNÁRNÉ HORVÁTH MÁRTA hamvait kérésének megfelelően szűk családi körben a székesfehérvári Szent Donát kápolnában, 2021. június 11-én helyeztük végső nyugalomba. Megértésüket köszönjük. Gyászoló család
Sárbogárdon mesélt a közönségnek / 1 órája
Földes László Hobo ugródeszkának használta a vírust – Önéletrajzi, történelmi könyvbe vágott bele
Majer Tamás
Karambol / 1 órája
Baleset miatt torlódás várható az M7-es autópályán
Katasztrófavédelem
Tánc és Ünnep / 1 órája
Elkezdődött a Magyar Állami Népi Együttes jubileumi évada
üzenet / 1 órája
Az Atlanti-óceán túlsó partján bukkant fel egy palackposta
ezer négyzetméteren / 1 órája
Óriási tűz van egy sárbogárdi szeméttelepen (Frissítve!)
Katasztrófavédelem
Forma-1 / 2 órája
Verstappen nyerte a Francia Nagydíj időmérőjét