Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Félnünk kellene? Gigantikus égitest közelít felénk, a pályája és a mérete is nagyon szokatlan

A Naprendszer külső részén szinte hemzsegnek a titokzatosabbnál titokzatosabb objektumok – az egyik ilyen hamarosan meg fog közelíteni minket.

Csillagászok egy csoportja olyan égitestet figyelt meg, ami pályája alapján több mint 600 ezer évente kerüli meg a Napot – olvasható a New Atlas című tudományos portálon az Origo cikke szerint.

A 2014 UN271 katalógusjleű objektumot a 2014 és 2018 között zajló Sötét Energia Felmérés nevű program keretében figyelték meg először.

Az égitest gigantikus, szélessége 100 és 370 kilométer között van.

Eredetét illetően a szakértők csak tippelni mernek, valószínűleg egy szokatlanul nagy üstökös lehet, ilyen hatalmas objektum azonban még nem érkezett a Naprendszer pereméről.

Hasonló méretű, ha nem nagyobb, mint a Sarabat által felfedezett C/1729 P1 óriásüstökös, és kétségtelenül a valaha észlelt leghatalmasabb Oort-felhőből érkező objektum„– mondta Sam Deen amatőrcsillagász.

Még érdekesebb a 2014 UN271 pályája.

Rendkívül excentrikus, azaz nagyon lapult pályán kering, a belső Naprendszer és a csillagközi tér határát jelölő Oort-felhő között utazik. Keringési ideje 612 190 év.

A 2014 UN271 jelenleg 22 csillagászati egységre (CSE) van a Naptól (1 csillagászati egység a Nap-Föld távolság).

Ez azt jelenti, hogy már közelebb van hozzánk, mint a 29,7 CSE-re található Neptunusz.

Az elkövetkező időszakban az objektum még jobban megközelít minket, néhány év múlva már ”mindössze„ 10,9 CSE távolságra lesz tőlünk.

Ha az objektum üstökös, napközelbe érve láthatóvá válik majd jellegzetes kómája (a mag körül keletkező ködszerű gázfelhő) és csóvája.

Szabad szemmel és egyszerűbb távcsövekkel sajnos nem fogjuk látni, profi teleszkópokkal, műszerekkel azonban a kutatók részletesen tudják majd tanulmányozni az égitestet.

A belső Naprendszer meglátogatása után a 2014 UN271 visszatér a sötét űrbe, és megkezdi több százezer évig tartó útját az Oort-felhőig.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

Fontos nap következik Beke Zsombor
A pólósokra és Berecz Zsomborra is nagy feladat vár
somorja / 1 órája
Kövér László: csak akkor nyerhetünk, ha a Kárpát-medencében senki nem lesz vesztes
Csak az együttműködő közép-európai nemzeti államok védhetik ki a társadalmaik lelki és morális felbomlasztására irányuló globalista támadásokat.
Gyász
"Lelked mint fehér galamb, csendesen messzire száll, Hiába keresünk, könnyes szemünk már soha nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok közt a legfényesebb Te vagy, Utat mutatsz, mert szívünkben örökre itt maradsz." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ZOLTÁN /Kokó/ életének 60. évében elhunyt. Temetése 2021. augusztus 6-án, pénteken 17 órakor lesz a polgárdi református temetőben. Gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÓZSEFNÉ szül. Hufnágel Magdolna 85 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2021. augusztus 11-én (szerdán) 10.30-kor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben. Engesztelő szentmise a Krisztus Király Templomban (Székesfehérvár, Zsolt u. 30.) a temetés napján reggel 7 órakor kezdődik. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászolják: lánya és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ARANYOS ISTVÁN 77 éves korában, 2021. július 12-én elhunyt. Temetése 2021. augusztus 4-én 11 órakor lesz a balatonudvari temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MARTIN FERENC életének 84. évében elhunyt. Temetése 2021. augusztus 4-én, szerdán 13 órakor a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában lesz. Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Köszönjük mindenkinek, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk BÉRES JÓZSEFNÉ szül. Szarvas Julianna életének 78. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. augusztus 6-án 15 órakor kísérjük a pákozdi temetőben.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSEH ISTVÁNNÉ szül. Németh Julianna 2021. 07. 23-án elhunyt. Temetése 2021. 08.03-án 16 órakor a Béla úti temetőben lesz. A gyászoló család
Drága édesanyánk ŐSZ ISTVÁNNÉ életének 91. évében, 2021. július 12-én elhunyt. Kérésére szűk családi körben, 2021. július 29-én eltemettük a Béla úti temetőben. Emléke szívünben örökké él. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. MOHAI JÓZSEFNÉ szül. Stolczenberger Júlia 95. életévében elhunyt. Temetése 2021. augusztus 5-én 15.30-kor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS ETELKA MÁRIA életének 69. évében elhunyt. Temetése 2021.08.06-án pénteken, 14 órakor lesz a dinnyési temetőben. Gyászoló család
Köszönjük mindazoknak, akik drága szerettünk BORBÁS LÁSZLÓ halála miatti fájdalmunkban velünk éreztek, temetésén részt vettek, otthonukban rá emlékezve gyertyát gyújtottak. Gyászoló család
"Az ember arcok ködbe vesztek, Ketten vagyunk a hegyeken, Kézen fogva vezet a Mester, S én követem." (Sík Sándor) Fájó szívvel, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, dédnagypapám STOKINGER ANDRÁS (Bandi bácsi) életének 91. évében, 2021. július 16-án magához szólította a Mennyei Atya. 2021. július 31-én 11 órakor helyezzük, a feltámadás reményében, örök nyugalomra a velencei katolikus temetőben. Engesztelő gyászmise 18 órakor lesz. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik mély gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy BÁRÁNY FERENCNÉ született Füri Terézia életének 92. évében örökre megpihent. Szeretett halottunktól 2021. július 30-án délelőtt 10 órakor veszünk végső búcsút a pátkai temetőben. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk és nagypapánk, Jenő Községi Sportkör korábbi elnöke BUDAI FERENC életének 73. évében méltósággal viselt betegség után, 2021. július 23-án megtért Teremtőjéhez. Drága halottunkat 2021. augusztus 3-án 13 órakor kísérjük utolsó útjára a jenői temetőben. Gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. " Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték, szerették, hogy MOLNÁR GYULA nyugalmazott pedagógus és iskolaigazgató 2021. július 19-én életének 81. évében örökre megpihent. Szeretett halottunktól 2021. július 29-én, csütörtökön 16 órakor veszünk végső búcsút a dégi temetőben. Köszönjük mindenkinek, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LÁZINGER ÁGNES 37 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. július 29-én 15 órakor lesz az iszkaszentgyörgyi temetőben. Gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk KÖTÉLNÉ JÁVOROS ANIKÓ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk osztoztak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapám, apósom, nagypapám DUDAR JÓZSEF 92. éves korában, csendesen elhunyt. Temetése 2021. július 28-án 11 órakor lesz, a Budai úti Református Urnatemetőben. Egy szál virággal búcsúzunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Hálásan köszönjük mindenkinek, aki drága szerettünk PALKOVICS JÁNOS férfiszabó mester temetésén jelenlétével, koszorúval, virággal, vagy bármi módon kifejezte együttérzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy REICHARDT OTTÓ 87 éves korában örökre, csendesen megpihent. Temetése 2021. július 27-én 16 órakor lesz az isztiméri temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapám, apósom, nagypapám DUDAR JÓZSEF 92. éves korában, csendesen elhunyt. Temetése 2021. július 28-án 11 órakor lesz, a Budai úti Református Urnatemetőben. Egy szál virággal búcsúzunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
szexi / 2 órája
Merész! Nem takargatja hatalmas melleit Bochkor Gábor eltitkolt barátnője
gyász / 3 órája
Közös emlékek sora – Az elhunyt Nagy Gáborra emlékeznek vezetőtársai
Horog László
foci / 3 órája
Felemás, de azért nem vesztes rajt
Németh Krisztián
gyorsan készíthető laktató, egészséges étel / 3 órája
Nyers menü, meggyőző ízekkel – Lénárt Gitta bemutatója Fehérváron
Bokros Judit
Finn-öböl / 3 órája
Négyszáz éve süllyedhetett el a hajó, amelynek megtalálták a roncsait
testületi ülés / 4 órája
Mennek majd a boltok, és jön a bornap Móron
Palocsai Jenő