Bulivan

2015.07.31. 17:27

Lángcsóva és harckocsi - Ez zakatolt a füleinkben

Székesfehérvár – Bejöttek az előzetes jóslatok, valóban nézőcsúccsal indított az idei Fezen. A fesztivál második napján is sokan buliztak.

Fejér Megyei Hírlap

Szerdán olyan neves zenekarok mozgatták meg a tömegeket, mint a brit Judas Priest vagy a Black Label Society, és persze jelen volt a haza élvonal színe-java is. Csütörtökön, ahogy a szervezők fogalmaztak, ugyancsak „metálharcszíntérré” változott a Fezen nagyszínpada.

A Fezen fesztivál második napján is jót mulattak a táncos és a keményebb zenét kedvelők is Fotó: Koppán Viktor

Elsőként a Danko Jones mutatta meg, hogy zúznak a kanadaiak, őket két svéd banda a Soilwork és a Sabaton követte. Utóbbiak több méteres lángcsóvákkal és egy harckocsival spékelték meg a zenei élményt. Azt, hogy a MÁV-pálya kissé szellősebb lett az előző naphoz képest, nem a hangulaton lehetett észrevenni, maximum azon, hogy hamarabb a sor elejére kerülhettünk a vendéglátó egységeknél. Míg a nagyszínpad csütörtökön is a kemény műfajok kedvelőit vonzotta leginkább, addig a másik szabadtéri helyszínen olyan fellépők léptek fel, mint a Kiscsillag, Vad Fruttik és a Hiperkarma.

A Tele élettel színpad csütörtökön is hű volt nevéhez, ahol az Ocho Macho zenekar kezdte felrázni a napsütésben táncoló fiatalokat. Lovasiék zenekarát, a Kiscsillagot és a várpalotai székhelyű Vad Fruttikat is táncoló tömeg fogadta. Éjféltájt, Szécsi Pál dalával, a Távolléttel hangoltak még egy utolsót a hiperkarmás fiúk, majd Bérczesi Robival az élen, belevágtak a másfél órás, frenetikus koncertjükbe. Tegnap pedig magyar nap volt: Ákos két év után tért vissza, utolsó fehérvári buliját adta a Subscribe, de fellépett a Depresszió, a Hooligans és a Magna Cum Laude is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!