Bulivan

2014.09.17. 18:25

Szombaton este tartja klubkoncertjét a Boka és a Klikk

Székesfehérvár - Szeptember 20-tól újra beindítja már hagyományos rock and roll klubját a Boka és a Klikk zenekar. A helyszín továbbra is az Öreghegyi Közösségi Ház, ahol a szombati szezonnyitón megújult felállásban lép a közönsége elé a népszerű csapat.

Munkatársunktól

A 2011 ősze óta működő együttesből a közelmúltban ketten is távoztak, ám nemcsak helyükre érkeztek új tagok, de egy zongoristával, illetve táncos és vokalista lányokkal is kiegészült a csapat. Az új, immár nyolc fős felállás a zenekar vezetője, Bokányi Zsolt, azaz Boka szerint merőben új, az eddigieknél sokkal tágabb lehetőségeket is teremtett számukra, s ezáltal egy új zenei világ tárult ki előttük.

Nemcsak látványban újul meg a zenekar, de új zenei ötleteket is szeretnének megvalósítani. Fotó: Boka és a Klikk

– A rock and roll műfajának a jókedv és a vidámság mellett a színpadi látvány is kötelező tartozéka – folytatta az együttes frontembere. – Nekem mindig is az volt a vágyam, hogy a zenészek mellett csinos, fiatal lányok töltsék meg élettel a színpadot. Akik nemcsak a háttérvokálokban segítenek ki, de ha kell, akár szólót is énekelnek, valamint látványos táncaikkal a színpadi műsort is feldobják. De nemcsak látványban újul meg a zenekar, azzal, hogy csatlakozott hozzánk egy billentyűs hangszeres is, merőben más perspektívák nyíltak meg előttünk. Olyan új zenei ötleteket tudunk megvalósítani, amik zongora nélkül elképzelhetetlennek lettek volna. Mostantól viszont már sokkal finomabb, jazzes, szvinges megoldások is várhatóak tőlünk.

A Boka és a Klikk zenekart a névadó frontember és a szintén régi tagnak számító Csorba Péter dobos mellett a basszusgitáros Faragó Péter, a gitáros Nagy György, a zongorista Homoky Viktor, valamint a táncos és vokalista lányok, Röthler Patrícia, Csillag Katalin és Verpulácz Andrea alkotják. A közönség szombaton láthatja őket először ebben a felállásban.

– A zenekar életében már permanens folyamatnak mondható, hogy az Öreghegyi Közösségi Házban negyedévente megrendezzük a saját táncklubunkat – sorolta tovább Bokányi Zsolt. – A nyári szezon, ami általában a nagykoncertekről szól, már kifutott, s bár szeptemberben van néhány szabadtéri fellépésünk, de alapvetően már a klubozásra készülünk. Ennek lesz nyitánya a szombati öreghegyi koncert, amit a legjobb alkalomnak tartunk arra, hogy a székesfehérvári közönség először találkozhasson a megújult Boka és a Klikk zenekarral.

Boka azt is elárulta: a szezonnyitó klubkoncertre számos meglepetéssel készülnek, nemcsak a saját régi dalaik egy részét dolgozták át, de hozzányúltak néhány klasszikus rock and roll szerzeményhez is. Emellett vendégük is lesz: egy fiatal helyi tehetség, a szintén rock and rollt éneklő Rockin Stevie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!