Bodajk

2014.06.24. 13:20

Jól szerepelt a Bodajk SE U11-es csapata

Mini „világbajnokságon” vett részt a Bodajk SE U11-es csapata. A tornát a német testvérvárosban rendezték.

B. Kiss László

A Bodajk SE U11-es csapata Németországban, Rödermarkban szerepelt egy 32 csapat részvételével lezajlott tornán, a Brazíliai VB mintájára, Algéria színeiben. Június 6-án indult útnak a csapat, tíz focistapalánta, és kísérőik.

A közel ezer kilométeres út megtétele után meleg fogadtatásban részesült a küldöttség, Roland Kern, Rödermark polgármestere köszöntötte őket. A sorsolás eredményeként a bodajki focisták Algéria színeiben versenyeztek. A mieink szépen helyt álltak a német csapatokkal szemben, és jól szerepeltek a különleges tornán. Külön érdekesség, hogy a gyerekek – amellett, hogy teljes ellátásban részesültek – a focipálya mellett, sátrakban aludtak, amit – mondani sem kell – nagyon élveztek.

A bodajki csapat. A hátsó sorban, bal szélen Roland Kern, a jobb szélen pedig Wachtler Gábor  (Fotó: önkormányzat)

A csapat tagjai Tóth Alexandra, Balogh Tibor, Horváth László, Vízi Roland, Gogolyák Péter, Kertai Zoltán, Kovács Bence, Petrovics Dániel, Szabó Kristóf, Czahesz Máté voltak. Az edzőjük Wachtler Gábor.

A „világbajnokságon” való részvétel költségekhez támogatást nyújtott a Balinkai Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Bodajki Iskola és Óvoda Gyermekeiért Alapítvány is – tudósította lapunkat Dreskáné Zubán Beáta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!