Bicske

2012.05.02. 12:55

Örökbefogadó és nyílt napot tart az egyesület

Etyek - Jövőre lesz tíz éve, hogy hivatalosan is működik az Etyeki Állatvédő Egyesület. A menhelyen most ugyan húsz kutya sincs, de szinte mindig jönnek újak, akiknek gazdit keresnek.

S. Töttő Rita

Május 12-én 10 és 16 óra között tartja második örökbefogadó és nyílt napját az Etyeki Állatvédő Egyesület, melynek vezetője, Izsó Ágnes azt reméli, több pártfogoltja is szerető gazdira találhat ezen a napon. A szervezet hivatalosan 2003 óta működik, kizárólag támogatásokból tartja fenn magát. De - ahogy Ágnes meséli -, sok a jó ember, aki igyekszik nekik segíteni.


- Vannak, akik tápokkal, mások pénzadománnyal járulnak hozzá a munkánkhoz, így minden kutyát ivartalanítani, oltatni tudunk - mondja, s hozzáteszi: télen például annyi szalmát kapnak a közeli tehenésztelepről, hogy a kutyák szinte ki sem látszanak belőle. Persze, azért nincs olyan jó dolguk szegény kidobott, kóbor állatoknak Etyeken sem, hisz a körülményeket hosszú évek alatt sem tudták még ideális állapotba hozni: nincs például villanyuk, fűtésük, orvosi rendelőről pedig még csak álmodni sem mernek. A kutyákhoz azonban manapság egyre több önkéntes jár a környékről és a fővárosból, de időnként sikerül örökbe is adni egy-egy négylábút.
- Múlt héten Bicskére, Budapestre és Biatorbágyra is adtunk egy-egy kutyát, ami nagy öröm, viszont mindig jönnek helyettük újak. Szombaton például átdobtak a kerítésen kettőt, ami nagyon veszélyes, hisz a bentiek is védik a saját territóriumukat - tette hozzá az egyesület vezetője. Aki egyébként már nagyon várja a jövő hét végi rendezvényt, amelyre tavaly is sokan érkeztek. Ki lehet majd vinni az állatokat sétálni, a gyerekeknek  pedig zsákbamacskával készülnek a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!