Bicske

2013.05.09. 18:14

Bicskei Napok megnyitó

Harminckét esztendeje szerveztek először Bicskei Napokat, s azóta töretlenül tartják a hagyományt, egyetlen évben sem maradhatott ki az esemény.

Zsohár Melinda

Idén három hétvégén válogathatnak a különböző programok, kiállítások, sportrendezvények között a régi és az azóta felnőtt generációk. A helyi alkotók, amatőr művészek megmutatkozási lehetősége a tradíciók szerint a Bicskei Napok rendezvénysorozata. Idén is, csakúgy, mint mindig, a bicskei és a környékbeli falvak énekesei, táncosai, zenészei lépnek fel - kicsik és nagyok.

A 32. Bicskei Napok megnyitóján mindenféle korosztály képviseltette magát. Képünkön a legifjabbak: a mesemondó Vörös Dárius, az ütőgordonos Sulyok Lóránt, s az énekes Jármy Emese, mögöttük az etyeki művészeti iskolások (Fotó: Zsohár Melinda)


Az idei „csemege” a többi között egy képeslap-kiállítás, amely az idén ismét járási székhellyé vált kisváros és környékének településeit ábrázolja, száz évnél régebbi állapotukban. Tessely Zoltán polgármester megnyitó beszédében számadást nyújtott a Petőfi Művelődési Központban megjelenteknek az utóbbi esztendő eredményeiről, majd Márai Sándort idézte az ünnepről.

Amely arról szól, miként nyissuk szívünket-lelkünket a hétköznapok közül kiemelkedő ünnepi időknek, óráknak. Miként örüljünk egymásnak, a tavasznak, a virágoknak, a szép gondolatoknak. A népzenéé és -táncé, daloké volt a főszerep, s igazi közönségsikert aratott a tehetséges mesemondó, a negyedik osztályos Vörös Dárius a pikáns-tréfás székely népmesével.

 




A Bicskei Betyárok és Bitangok énekesei, az etyeki citerások, s a sóskúti Vecernica Tánccsoport asszonyai, s a Bicskei Magyarnóta Kedvelők Társasága lépett színpadra a megnyitó alkalmából. A bicskei önkormányzat idén díjat alapított, amelyet Domokos Katalin könyvtárosnak adott át a polgármester, Bicskei város 2013. évi oktatás- és művelődésügyéért. Fúvószenei és néptánc napok lesznek május9-11-e között, családi vasárnap 12-én, pop-rock sportnapok május 31-én, június 1-jén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!