Bicske

2011.11.16. 07:43

Beton támfal tartja a dombot

Tabajd - Az ófalu a meredek dombtetőn mutatja régi arcát, az újfalu alant húzódik, az újkori módi szerint. Köztük a löszfal, amelynek sokkal nagyobb terhet kell viselnie, mint rég.

Zsohár Melinda

A hagyományos falvak képe évszázadokon át nem volt szabályos, ahogyan a néprajz és településtudomány nevezi: nem utcás, szalagtelkes rendben tervezték a ház- és utcasorokat. Ahová sikerült, ahogyan kijött, miként a természetes körülmények, s az ésszerűség, vagy az akarat szabta, úgy sikerült. Ennek a  szerkezetnek őrzi még a nyomát Tabajdon is az ófalusi rész, fenn, a magaslaton.
- Csakhogy a löszfal kis parasztházakat és földutat tartott a hátán - magyarázza Somogyi Dezső alpolgármester, tősgyökeres tabajdi gazda és lakos. - De az idők folyamán közműveket helyeztek el a sárgaföldbe, többet is, nehezebb házak épültek, majd leaszfaltozták az utat, s a partfal meg-megrogyott. Javítgatta a község apránként, szinte méterről méterre, de újabb helyeken omlott meg a föld.
Bárányos Csaba, a másik alpolgármester a 13 millió forintos pályázati beruházást nyugtázza, amelynek most értek a végére. A harminc százalékos önrészt a falu állta, az állami vis maior alapból kaptak pénzt beton támfalra, hogy ne csússzék le az ófalu az újak nyakába! Persze ez rossz vicc, de amikor nagy esőzések után megindul a talaj, ez nem is hangzik túlzásnak!
- A tavalyi szélsőséges időjárás tett különösen próbára bennünket, a Bátori utcáért aggódtunk - mondja Temesszentandrási György polgármester, megkönnyebbülten. Daróczi Györgyné is nyugodtabban söpri a ház elejét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!