Belföld

2009.10.15. 10:26

Zuschlag-per: Gyurcsányt, Mesterházyt is kihallgatnák

FMH - Elrendelte a bíróság Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Szilvási György, Benedek András, Jánosi György és Keszthelyi András tanúkihallgatását a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján Kecskeméten.

feol.hu

A bíróság ezzel elfogadta az ügyészségnek a keddi tárgyalási napon tett indítványát. Fodor Endre tanácsvezető bíró szerint, a szeptemberben és októberben lefolytatott bizonyítási eljárás indokolja, hogy ezeket a személyeket, akiknek vélhetően tudomásuk is van a vád tárgyává tett cselekményről, legalább is annak egy részéről, indokolt kihallgatni.
Benedek Andrást annyiban indokolt kihallgatni a bíróság szerint, mert ő mint volt közigazgatási államtitkár tud nyilatkozni azokról a "mechanizmusokról", amelyek a minisztériumon belül a vádban jelzett időszakban érvényesültek.
A bíró bejelentette: a kihallgatásokra még november folyamán sor kerül.
A bíróság döntött egy korábbi indítványról is. Krausz Csaba ötödrendű vádlott akkori védője, Sándor László ügyvéd javasolta, hogy az ifjúsági ügyekkel is foglalkozó minisztériumok 2000-től hivatalt viselt vezetőit Deutsch Tamást, Gyurcsány Ferencet, Göncz Kingát valamint Budapest főpolgármesterét, Demszky Gábort is hallgassa meg a bíróság.
A bíróság a csütörtöki tárgyalási napon Deutsch Tamás, Göncz Kinga és Demszky Gábor tanúkihallgatására tett indítványt elutasította, mert kihallgatásukat nem tartotta indokoltnak.
 Zuschlag János elsőrendű vádlott további tanúk kihallgatására tett indítványt. Az általa megnevezett négy személy tanúkihallgatását azzal indokolta, hogy az elmúlt közel két hónapban a bíróság részletes bizonyítási eljárást folytatott le a pályázatok elbírálásával kapcsolatban, mely véleménye szerint "jelentősen túlmutat a vádon".
Hozzátette: nem lenne lényeges a megnevezett négy tanú beidézése, "ha nem ilyen részletes bizonyítást vesz fel a bíróság".
Zuschlag János indítványozta, hogy a bíróság hallgasson ki még nyolc személyt a Fiatal Baloldal elnökségi tagjai közül, akiket eddig még nem idézett meg a bíróság.
Az elsőrendű vádlott harmadik indítványaként azt szeretné elérni, hogy a bíróság a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanács 2003. 2004. és 2005. évi döntéseinek teljes anyagát kérje be.
Az ügyészség nem tartotta lényegesnek a vádlott által tett indítványok elfogadását, mert azok csak a per elhúzódását jelenthetnék, hiszen eddig is részletes bizonyítási eljárást folytatott a bíróság.
Fodor Endre tanácsvezető bíró a per következő tárgyalási napján dönt Zuschlag János indítványáról.
A csütörtöki délelőttre beidézett tanú, akit Zuschlag János könyvelőjeként tartottak számon, nem jelent meg a bíróságon.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!