Belföld

2012.03.05. 06:11

Videó: szabadult a börtönből Stohl András

Feltételesen szabadult jogerős börtönbüntetéséből Stohl András, akit súlyos testi sérütést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt ítéltek el; a színész 10 hónapos büntetéséből öt hónapot letöltve, hétfő reggel negyed hatkor hagyta el a fegyintézetet.

MTI

Az ismert színész, televíziós műsorvezető szabadulását több mint öt órán át több tévéstáb, fotós és újságíró várta a négy kijárattal is rendelkező Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületének valamennyi kapujánál a fagypont alatti hőmérsékletben.

A büntetése felének letöltése után feltételesen szabaduló Stohl András a fegyintézet főkapuján távozott, az őt váró újságíróknak nem nyilatkozott, mindössze annyit mondott: „hagy menjek haza, köszönöm”. A hátizsákját cipelő színész ezt követően beült a felesége által vezetett személyautóba, majd elhajtottak.

Stohl Andrást azért ítélte el a bíróság, mert 2010. május 8-án hajnalban, a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, és ott összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, ezért a rendőrök, még aznap, otthonából előállították, és vérében később alkoholt, vizeletében tiltott pszichotróp anyagot is kimutattak. Mint kiderült, nemcsak alkoholt, hanem kokaint is fogyasztott a baleset előtt.

A színészt mindezért a Budakörnyéki Bíróság 2011. március 31-én első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta a járművezetéstől, 3 évre pedig a közügyek gyakorlásától. A Pest Megyei Bíróság másodfokon, szeptember 6-án jogerős ítéletében Stohl Andrást főbüntetését tíz hónap börtönre mérsékelte, kimondva azt, hogy a büntetés felének letöltése után bocsátható csak feltételesen szabadlábra.

Az elsőfokú ítélettel ellentétben a közügyektől nem tiltották el a vádlottat, helybenhagyták ugyanakkor az öt éves járművezetéstől való eltiltását, valamint 579 ezer forint bűnügyi költség megfizetését.

Stohl András börtönbüntetésének letöltését tavaly október 5-én kezdte meg. A színésznek a budapesti Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetben kellett jelentkeznie, majd innen szállították át a Kozma utcai fegyintézetbe, ahol sajtóhírek szerint raktárosként dolgozva töltötte le büntetését, és kedvezménnyel, büntetése felének letöltése után feltételesen szabadult.

A Btk. rendelkezése szerint a bíróság a határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítéltet akkor bocsáthatja feltételes szabadságra, ha a büntetés végrehajtása alatt kifogástalan magatartást tanúsított, valamint alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. Ugyanakkor a feltételes szabadság tartamára az elítélt pártfogó felügyelet alá helyezhető.

A bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, ha az elítéltet a feltételes szabadság alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, ha az elítéltet egyéb büntetésre ítélik, vagy ha a magatartási szabályokat megszegi. Ebben az esetben újra börtönbe kel vonulnia, és kitöltenie a hátralévő időt, és a büntetés letöltésébe a feltételes szabadságon eltöltött idő nem számít be.

 

Videó - Öthavi börtönbüntetése letöltése után hétfőn 5 órakor Stohl András elhagyta a Budapesti Fegyház és Börtön épületét. Stohl a börtönből egyedül távozott, menyasszonya, Ancsika jött érte kocsival

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!