Belföld

2010.03.03. 13:26

Vezet a Fidesz, fej fej mellett az MSZP és a Jobbik

A Nézőpont Intézet felmérése szerint az összes megkérdezett 39 százaléka támogatja a Fideszt, 9 százaléka az MSZP-t és 8 százaléka a Jobbikot.

MTI

Az MTI-hez szerdán eljuttatott, reprezentatív mintán alapuló felmérés során ezer embert hívtak fel telefonon február 26-28. között. A közleményben csak ennek a három pártnak az adatait közlik.
A felmérés alapján megállapították, hogy a két héttel korábbi visszaesést követően az összes megkérdezett körében újra nőtt a Fidesz támogatóinak száma. Egyúttal a részvételüket biztosra ígérő, aktív szavazók körében is nőtt a Fidesz támogatottsága.
Az előző két hétvégén az aktív szavazók 43, illetve 42 százaléka volt Fidesz-támogató, a februári végi kutatás szerint viszont ismét 48 százalékuk támogatta a legnagyobb ellenzéki pártot. Az aktív szavazók 10 százaléka az MSZP-re, 8 százaléka a Jobbikra szavazna.
Megállapították azt is, hogy a Fidesz erősödése ellenére továbbra is igaz, hogy a párt "táborának határain nagy a jövés-menés", alapvetően hangulati kérdés, hogy a több mint 3 millió Fidesz-szimpatizáns közül hányan lesznek Fidesz-szavazók.
Kitérnek arra is, hogy a Fidesz átmeneti gyengélkedéséből az MSZP nem tudott profitálni. A Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltet középpontba állító szocialista kampánynyitó ellenére sem növekedett az MSZP támogatottsága.
A 30-44 év közötti korosztályban az MSZP még az öt százalékot sem éri el. Ebben a korcsoportban, mind az összes megkérdezettnek, mind az aktív szavazóknak csak a négy százaléka támogatja az MSZP-t. A 60 év felettieknek ugyanakkor a 19 százaléka szimpatizál az MSZP-vel. Ez utóbbi csoportnak 21 százaléka aktív szavazó.
Az MSZP kampánynyitója a tartaléktámogatókat sem mozgósította, ha most vasárnap lennének a választások a szocialisták legfeljebb 20 százalékot szereznének. Az inaktív, bizonytalan és rejtőzködő polgárok körében ugyanakkor minden párt növelheti még támogatottságát - derül ki az intézet kutatásából.
A felmérés készítése során az egyes pártok programjával vagy személyiségével azonosuló választókat az adott párt potenciális szavazóiként vették figyelembe. Ezek alapján a Fidesz potenciális szavazótábora 52 százalékon áll és nem változott jelentősen az elmúlt hetekhez képest. Az MSZP-é és a Jobbiké kismértékben csökkent 19, illetve 14 százalékra.
A Forsense február 3-11. között végzett felmérése is azt mutatja, hogy továbbra is három párt parlamentbe való bejutása tekinthető biztosnak.
A cég szerint biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz 59 százalékos támogatottsága továbbra is igen jelentős előnyt mutat a második helyezett MSZP-vel szemben (18 százalék). A Jobbik 14 százalékos eredményével biztos bejutónak számít.
A Századvégnek a Kód intézettel közösen végzett, február 1. és 6. közötti, ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt megkérdezésével folytatott felmérése szerint biztosan szavazó, pártot választó megkérdezettek körében a Fidesz 58 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg a szocialistákat 23 százalék választaná.
A harmadik legerősebb politikai erő a Jobbik, amelynek támogatottsága továbbra is 10 százalékos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!