Belföld

2009.06.15. 04:39

Veszélyben az ország természeti vagyona?

A Bajnai-kormány végjátékának utolsó óráit arra használja fel, hogy az ország még megmaradt természeti kincseit, a vizet, az erdőket valamilyen módon kivonja az állam fennhatósága alól, és magántulajdonosok kezére játssza át - írja hétfői számában a Magyar Nemzet egy, a birtokába kerül dokumentumra hivatkozva, amely 2010 januárjáig tartalmazza a tervezett privatizációt előkészítő lépéseket.

feol.hu

A lap szerint közismert, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszak elsődleges céljai között szerepel az ország vízvagyonának privatizációját lehetővé tevő intézkedések meghozatala. A konstrukcióban első lépésként racionalizálásra és a hatékonyság növelésre történő hivatkozással létrehoznak egy csúcsvízműcéget, amely a többi vízműcég felett gyakorolja a tulajdonosi jogköröket, majd a második felvonásban a csúcsvízműcég részvényeinek vagyonkezelői jogát adnák át magánbefektetőknek. Vagyonkezelőként a magántársaság a vízműcsoport felett teljes körű döntési, irányítási és szinte kizárólagos tulajdonosi hatalmat gyakorolhat.
A Magyar Nemzet információi szerint hasonló módszert kíván követni a kormány a 19 állami erdőgazdaságnál, ahol egy vagyonkezelő holdingot hoznának létre, majd annak vagyonkezelői jogát magánbefektetőnek "játszanák át".
A lap úgy tudja, három állami tulajdonban lévő nagy parkettagyár és több vadhús-feldolgozó cég privatizációja is szerepel a kormány tervei között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!