Belföld

2009.08.07. 16:19

Újabb eszközök segítik a balatoni vízbiztonságot

Balatonvilágos - A balatoni vízbiztonságot segítő újabb eszközöket, 13 mentő-katamaránt és 22 defibrillátort osztott ki tóparti önkormányzatok vezetőinek a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke, Suchman Tamás pénteken Balatonvilágoson.

feol.hu

A most átadott eszközök a "Legyen a Balaton Európa legbiztonságosabb tava" projekt folytatását jelentik.A BFT elnöke elmondta, a vízbiztonsági program első lépéseként tavaly 30 mentő-katamaránt és 3 defibrillátort osztottak szét a tóparti települések között. Hozzátette, felmerült annak igénye, hogy az életmentéshez a defibrillátorok mellé célszerű lenne lélegeztető készülékeket is beszerezni, amelynek költségigénye szerényebb lenne, mint az eddig beszerzett eszközöké.
    
A BFT mintegy százmillió forintot szán jövőre a vízbiztonsági program folytatására, az eddig kimaradt standok korszerű mentőeszközökkel való ellátására, továbbá a meglévő mentőhajó mellett egy újabb beszerezésére. Ennek részleteiről a jövő évi költségvetés tárgyalásakor fog dönteni.
    
Suchman Tamás az esetkocsi felszereltségével rendelkező Rupert mentőhajóról elmondta, hogy az a legnagyobb balatoni viharokban is remekül megállta a helyét. Összesen három ilyenre lenne szükség ahhoz, hogy a tó keleti és nyugati medencéjében, valamint a közepén is pillanatok alatt a legszakszerűbb segítséghez jusson minden bajba jutott. A tervek közt az szerepel, hogy a jövő évi szezonra még egy ilyen üzembe álljon - tette hozzá.
    
A gyorshajót üzemeltető Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) vezetője, Bagyó Sándor arról számolt be, hogy a mentőhajó egészségügyi szakszemélyzetét a Magyar Mentősök és Mentőtisztek Egyesülete biztosítja egy megállapodás keretében. A VMSZ a múlt hónapban az Országos Mentőszolgálattal is megállapodást kötött arról, ha egy mentést igénylő esethez vízen előbb oda tud érni a szaksegítség, akkor az OMSZ riasztja a mentőhajót. Azóta már több ilyen eset volt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!