Belföld

2012.04.02. 17:12

Tulassay mellett tüntettek a Semmelweis Egyetemen

Szimpátiatüntetést tartottak Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem (SE) leköszönő rektora mellett az oktatási intézmény belső kertjében hétfő délután Budapesten.

MTI

Az egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói azért szervezték a támogató demonstrációt, mert úgy vélik, a politika behatolt az egyetem falai közé, és így a rektor, akinek a mandátuma június 30-án járna le, nem tudta méltón befejezni munkáját - mondta Lódi Csaba egyetemi dolgozó, a megmozdulás szónoka.

Az alig félórás rendezvényen megjelent Tulassay Tivadar, és beszédében köszönetét fejezte ki kollégáinak és tanítványainak, hogy "ebben a helyzetben erőt adnak" neki. Úgy fogalmazott: az egyetem már az 1800-as években is az etikáról és az értékek továbbadásáról szólt, és ezután is erről szól majd.

A rektort a rendezvény elején és végén hosszas tapssal köszöntötte a megmozdulás mintegy kétszáz résztvevője.

A megmozdulás szervezői a résztvevőktől azt kérték: transzparenseket ne vigyenek be az egyetem területére, ezt azzal magyarázták, hogy rendezvényük pártpolitika-mentes.

A szimpátiatüntetés végén Tulassay Tivadar az egyetem épületébe ment, elhárítva az újságírók kérdéseit.

A rektor vasárnap jelentette be lemondását; azzal indokolta, hogy az elmúlt napok egyetemi testületi döntései az ő személyéhez kötődnek, és érezhetővé vált a személye iránti bizalomvesztés a felügyelő hatóságnál. Mint közölte, az egyetem nyugalma érdekében döntött úgy, hogy átadja a rektori székét a csütörtöki szenátusi ülésen teljes támogatottsággal megválasztott leendő rektornak, Szél Ágostonnak. Hangsúlyozta, hogy az egyetem szenátusának csütörtökön hozott döntését támogatja, és fenntartja, hogy az egyetem a Schmitt Pál doktori dolgozatával kapcsolatos munka során a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben azt mondta, senki nem vonta meg a bizalmat az egyetemi vezetőtől, hiszen amúgy is távozott volna hivatalából. "A rektor úrnak három hónap múlva lejár a mandátuma. Ezt (...) végig kell dolgoznia, nem futamodhat meg sem ebben az ügyben, sem az előtte álló három hónapi munka elől."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!