Belföld

2010.06.26. 14:15

Tarlós Istvánt jelöli főpolgármesternek a Fidesz

Tarlós Istvánt javasolja a párt főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya. Ezt maga a jelölt közölte a testület szombati ülése közben.

MTI

Tarlós István elmondta, hogy a döntés egyhangúnak tekinthető, mivel az egyetlen tartózkodó szavazatot ő adta le, a többiek támogatták megválasztását.
A politikus közölte, hogy kampányát augusztus 20-án kezdi meg, előtte azonban - várhatóan július első napjaiban - az országos választmánynak még jóvá kell hagynia a jelöltségét. Tarlós István "rövid, intenzív" korteskedést tervez, amelyben személyeskedés helyett arról beszél, milyen a főváros helyzete és min kíván változtatni. "Erre építem a kampányomat, nem fröcsögésre, sárdobálásra" - mondta.    A négy éve függetlenként induló politikus arra is kitért, hogy az önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP pártonkívüli jelöltje lesz. Hozzátette, "nem vagyok kevésbé civil, mint bárki, akit az MSZP és szövetségesei javasolnak".
 Programjáról szólva közölte, hogy az Orbán Viktorral tavaly bemutatott, A nemzet fővárosa című dokumentumon nem kell sokat változtatni, inkább csak aktualizálásra szorul helyenként.
 Arra a kérdésre, hogy lesz-e elszámoltatás a fővárosban, Tarlós István úgy felelt: "nem azért megyek oda, hogy bárkinek álmatlan éjszakákat okozzak". Mint mondta, noha a szocialista irányítású városüzemeltetés területén szinte minden közszolgáltatónál vannak olyan ügyek, amelyek a hatóságok látókörébe kerültek, kutakodni nem az ő dolga.
Ugyanakkor tervei között említette a fővárosi tulajdonú vállalatok igazgatótanácsainak megszüntetését, valamint a felügyelőbizottságok erősítését oly módon, hogy azok minden esetben ellenzéki többségűek legyenek.
A Fidesz budapesti választmánya arról is döntött, hogy Tarlós István vezesse a Fidesz-KDNP fővárosi listáját az önkormányzati választáson. Őt Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester, Pesti Imre országgyűlési képviselő, Rogán Antal V. kerületi polgármester és György István parlamenti képviselő követi a 26 nevet tartalmazó listán, amelyet 45 igen szavazattal, 13 nem ellenében fogadott el a testület.
 A lajstrom 6. helyén Németh Szilárd szerepel, majd Csomós Miklós, Bagdy Gábor, Nagy István, Szentkirályi Alexandra, Ughy Attila, Németh Zoltán, Wintermantel Zsolt, Zsolnai József, Szentes Tamás, Szathmáryné Jahl Angéla, Raduly József, Orbán Gyöngyi, Hutiray Gyula és Rubovszky Csilla következik. A sort Szikora Linda, Puskás Péter, Kovács Balázs, Szuhai Erika, Loppert Dániel és Szepesfalvi Anna zárja.
A listát - csakúgy, mint a főpolgármester-jelölt személyét - az országos választmánynak még jóvá kell hagynia. Ez ugyancsak július elején történhet meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!