Belföld

2011.12.29. 12:44

Szócska Miklós: 27 milliárdot kapnak az állami egészségügyi intézmények

Az év végéig összesen 27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban részesülnek az állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat - jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

MTI

Szócska Miklós sajtótájékoztatóján hozzátette: ez azt jelenti, hogy az egészségügyi szolgáltatók "tiszta lappal indulhatnak" jövőre, és az intézkedés hozzájárul a munkahelyek megtartásához, a bérek rendezéséhez.
Közlése szerint azáltal, hogy az intézmények megszabadulnak a késedelmi kamatok és a tartozások átütemezésének költségeitől, a jövőben többet foglalkozhatnak majd emberierőforrás-fejlesztéssel. Mint hozzátette, a rendszer átszervezése a jövő évben meghozza majd gyümölcsét, a jövő év szlogenje az lesz: "mindent a bérekre".
Az egészségbiztosítási alap egyenlegjavulásából származó 27 milliárd forintot az Országos Egészségbiztosítás Pénztár (OEP) december 31-ig utalja át az intézményeknek, amelyek lejelentett teljesítményeik alapján arányosan részesülhetnek a forrásból.
Szócska Miklós kiemelte, a mostani intézkedéssel együtt az elmúlt időszakban már összesen 64,1 milliárd forint került az egészségügyi ágazatba.
Cserháti Péter helyettes államtitkár kifejtette: a közelmúltban bejelentett úgynevezett kasszasöprés eredményeként 21 milliárd forintot osztottak szét az ágazatban. További fél-fél milliárd forint jutott a mentőszolgálatnak, a gyógyszerhiány rendezésére, és 3,5 milliárd érkezett a háziorvosi ellátásba. Emellett a központi költségvetés terhére 6 milliárd forintot fordítottak a Honvédkórház fejlesztésére.
Mindezeken felül a népegészségügyi termékadó korábbi 3,4 milliárdos bevétele kiegészült 2,2 milliárd forinttal. Így az összesen már 5,6 milliárd forintos forrásból nem 42 ezer, hanem 69 ezer dolgozó kaphat körülbelül háromhavi pótlékot - tette hozzá.
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke azt mondta: az összességében több mint hatvanmilliárd forintos konszolidációval sikerült megőrizni az intézmények stabilitását, a betegellátás biztonságát. Ezáltal a jövőben minden területen a humán erőforrás megtartására tudnak majd koncentrálni – tette hozzá.
Kitért arra: a felmondólevelek és nyilatkozatok aktiválódására mind ágazati, mind intézményi szinten több forgatókönyvvel is készülnek; a konkrét számok ismeretében megteszik a szükséges lépéseket.
Mint kifejtette, jelenleg még nem tudják, hogy az egyes intézményeknél hány felmondás várható, illetve milyen arányban utasítják vissza a dolgozók az önként vállalt túlmunkát. Kiemelte, hogy vannak prioritások, ilyen a sürgősségi ellátás, amelyet mindenképpen biztosítani kell. Viszont ha ezek a kollégák valóban úgy döntenek, hogy kilépnek a rendszerből, akkor a megmaradó forrásokból kell megszervezni az ellátást – ismertette Rácz Jenő.
Szócska Miklós azt mondta, az egészségügyi ágazat és az intézmények továbbra is bíznak abban, hogy a letétbe helyezett felmondóleveleket a dolgozók nem érvényesítik. Mindenesetre a kormány szerdán határozatot hozott arról, hogy készüljön egy akcióterv az esetleges ellátási zavarok megelőzésére, illetve kiküszöbölésre.
Az államtitkár hangsúlyozta: egy gazdasági válság közepette nem lehet garanciát vállalni arra, hogy mi lesz holnapután. A kormány ugyanakkor továbbra is elkötelezett az egészségügy megmentése iránt; érdekük, hogy a következő fél évben rendbe tegyék az ágazatot – tette hozzá Szócska Miklós.
Az államtitkár ismét emlékeztetett arra, hogy az idén indított rezidensi ösztöndíjprogramban 600 szakorvosjelölt és 16 szakgyógyszerész-jelölt kaphat képzésének idején havi százezer forintos támogatást. Az államtitkár azt mondta, ezzel teljesítette vállalását, nem úgy, mint a rezidensek, akiknek az akciójában információi szerint még csak mintegy 2500 felmondólevél gyűjt össze, holott az általuk kitűzött cél 3000 volt.
A sajtótájékoztatón megjelent a Magyar Rezidens Szövetség néhány vezetője, köztük Papp Magor, a szövetség elnöke is. Szócska Miklós a tájékoztató után behívta magához őket, jelenleg zárt ajtók mögött tanácskoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!