Egy játékfüggőnek a lottó sem fér bele

A magyarok fele azt sem tudja, mi az a szerencsejáték-függőség, pedig komoly betegség, amely több mint százezer embert érint. Bemutatunk két egykori játékfüggőt, akik arról mesélnek, miért kezdtek el játszani, majd hogyan tudták abbahagyni. Mit kell tenni, ha felhív a behajtó? Visszaesésnek számít-e egy feladott lottószelvény?

Volt már olyan, hogy nyugtalanná vagy izgatottá vált, ha nem játszhatott szerencsejátékot? Próbálkozott már azzal, hogy a játék során elveszített pénzt újabb játékkal nyerje vissza? Kért már kölcsön pénzt játék miatt? Tagadta már le családtagja előtt, hogy pénzt veszített játékon?

Ezek sztenderd kérdések, arra szolgálnak, hogy az ember eldöntse magáról, oké-e, hogy heti rendszerességgel vesz kaparós sorsjegyet vagy ez már játékfüggőség. A kérdések megtalálhatóak a Szerencsejáték Zrt., illetve a Névtelen Szerencsejátékosok közösségének a weboldalán tucatnyi más tájékoztató anyaggal együtt.

Mégis, a Szerencsejáték Zrt. legutóbbi, 2015-ben végzett online felmérése szerint a magyarok nagy részének fogalma sincs arról, mi az a szerencsejáték-függőség. A lakosság egynegyede szerint a játékfüggőség egyáltalán nem súlyos gond, és a többség szerint is csak középsúlyos probléma. A magyarok közel fele pedig azt mondta, szerinte a játékfüggőség nem betegség, csupán egy rossz szokás.

Holott a játékfüggőség igenis betegség, ráadásul a legutóbbi felmérés szerint akár kétszázezer embert is érinthet Magyarországon. Előző cikkünkben bemutattuk, mely csoportok a legveszélyeztetettebbek, és hogy mely játékokkal érdemes vigyázni. Most ismerjék meg Balázs és Szabolcs történetét. Ők éveken keresztül küzdöttek a játékfüggőséggel, de ma már mindketten játékmentesek. Miért játszottak, és hogyan sikerült abbahagyniuk?

Mindig az utolsó fillérig nyomtam

“A rulett volt az én játékom” – mondta Balázs, amikor azt kértem tőle, emlékezzen vissza rá, hogyan került kapcsolatba a szerencsejátékkal. Az első kaszinós élményeit 19 éves korában szerezte, és sokáig azt hitte, akkor kezdődött a játékos pályafutása. Csak később, amikor elkezdett foglalkozni a függőségével, tudatosult benne, hogy már azelőtt is megesett vele, hogy pókeren eljátszotta a fizetését, sőt már fiatalkorában a vidámparkban sem tudta visszafogni magát.

A kaszinó főiskolás korában jött. Az elején még voltak kevésbé súlyos évek, később azonban teljesen belefeledkezett a játékba. Jó helyen dolgozott, sok pénzt keresett, ez azonban csak annyit jelentett, hogy sok pénzt tudott eljátszani.

“Mindig az utolsó fillérig nyomtam” – mondta. Non-stop kaszinókba járt, így még a záróra sem akadályozta. Ha nem volt nála elég készpénz, kiment a bankautomatához. Ha kellett, várt éjfélig, hogy újra tudjon pénzt felvenni. Ha ez sem volt elég, hazataxizott pénzért, majd vissza a kaszinóba. “Az első mélypont az volt, amikor a barátnőmet loptam meg, és beismertem neki. Ő szembesített azzal, hogy játékfüggő vagyok” – mondta Balázs.

Megnyerte egy ember többhavi fizetését

“Ha volt párezer forintom, azzal megpróbáltam egy tippmixet, ha húszezrem, akkor játékautomatát, ha ennél is több pénzem volt, akkor kaszinóba mentem, vagy online póker” – ezt már Szabolcs mesélte. Ő 14 évesen kezdte, persze akkor még nem kaszinókkal: a kocsmákban ultizott. Mindenkit megvert, és jó pénzt keresett vele. “Kialakult belőle az a tudat, hogy nekem van képességem nyerni, hogy én okosabb vagyok Aztán egyszer egy játékautomatával megnyertem egy ember többhavi fizetését, és ez meg is pecsételte a sorsomat” – mondta.

Szabolcs nem akart senkinek sem rosszat, csak arra számított, hogy nyereményekből a saját lábára tud állni. Azt gondolta, hogy onnantól már mindig nyerni fog, de nem nyert. Egyre több pénzt veszített, majd kölcsönöket kért, eladott dolgokat. Végül megkárosította azt a céget is, ahol akkor dolgozott. “Életem egy csúcspontja lehetett volna az az időszak, ha azokat a pénzeket nem játszom el de nem csak eljátszottam, még kölcsönöket is felvettem” – mondta tűnődve.

Csak egy játékos érti, milyen őrület játszani

A játékfüggő erős késztetést érez arra, hogy játsszon, nem tud ellenállni a játéknak, amiért hajlandó feláldozni az életének más, fontos részeit. Például a munkáját, a családját, a hobbiját – mondta Demetrovics Zsolt, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékéknek vezetője. Demetrovics szerint a játékfüggőre jellemző

Balázs és Szabolcs szerint nehéz megmagyarázni azt az érzést, amit játék közben éreznek. “Csak egy játékos érti, milyen őrület játszani” – mondták. Adrenalinról, izgalomról, a nyerés lehetőségéről szól. “Képzeld el, hogy az a pénz, ami a zsebedben volt, nincsen meg, és vissza kell nyerned, különben hiányérzeted van. Ez egy égető érzés hogy valami nincs rendben” – próbálta körülírni a játék vonzását Szabolcs.

Ő mindig a jövőben élt. “Majd ha visszanyerem azt az összeget, ezzel hatalmaztam fel magam” – magyarázta. A további játékra és például arra, hogy a jövőbeni nagy nyeremény érdekében hiteleket vegyen fel. Majd még egy hitelt, majd még egyet. Amikor banki alkalmazott volt, akkor például saját magának intézte ezeket, végül összesen hat darab, fedezet nélküli hitele lett. “Azt mondtam magamnak, ez csak egy átmeneti anyagi probléma, de hát annyira átmeneti volt, hogy az én esetemben 14 évig tartott” – mondta.

Nem merte felvenni a telefont, hátha a behajtó

Végül, hat év különbséggel, de Balázs és Szabolcs is ugyanazt az utat választotta, amikor úgy döntöttek, változtatni akarnak.  Balázs először pszichológushoz kezdett járni, de nem segített. “Három évet kellett még játszanom, mindent elvesztenem, a szüleim kitagadtak otthonról, na az volt a mélypont” – mondta. Tárcsázta a kórházat, bekerült egy terápiára, végül pedig a Gamblers Anonymous, azaz a Névtelen Szerencsejátékosok közösségénél kötött ki.

A közösség amerikai mintára alakult a 90-es években. Rendszeresen tartanak gyűléseket, főleg Budapesten, de némely nagyobb vidéki városban is, és egy 12 pontból álló felépülési programmal segítenek megfékezni a játékfüggőséget. Ennek az első pontja felismerni, hogy az ember tehetetlen a játékkal szemben, és az élete irányíthatatlanná vált.

“Életem első gyűlésén voltunk 8-an, egy születésnapot ünnepeltünk, egy társam harmadik éve nem játszott” – mondta Balázs. Ennyi idő játék nélkül akkor számára elképzelhetetlen volt. Szabolcs 2010-ben jutott el egy GH-gyűlésre. “Nekem az a tapasztalatom, hogy senkit nem lehet önmagától megmenteni, mindenkinek magának kell segítséget kérni” – mondta.

Fontos volt, hogy kialakuljon benne, az életéért ő a felelős, ebben pedig nagyok sokat segítettek neki a heti gyűlések. “Ott az lehetek, aki vagyok, elmondhatom, amit érzek, amit tettem, és nem azt mondják az emberek, hogy hogy lehetsz ilyen, hanem hogy velem is ez történt” – mondta. Olyan dolgokról tudott végre őszintén beszélni, hogy már nem merte felvenni a telefont, vagy átvenni a leveleit, mert attól félt, hogy pénzbehajtók keresik.

Egy szelvény lottó sem férhet bele

“Nem a legegyszerűbben kezelhető betegség” – mondta a játékfüggőségről Demetrovics Zsolt. De több lehetőség van kigyógyulni belőle, ebben a folyamatban pedig a pszichoterápiának, az önsegítésnek és az anonim játékos csoportoknak is nagy szerepük lehet. A visszaesés kockázata viszont a pszichológus szerint nagyon nagy. Az egészséges játék a kikapcsolódást szolgálja, a patológiás játék viszont szerinte olyan, mint az alkohol és a drog: a célja kilépni a valóságból, elzárkózni a problémák és a konfliktusok elől. Ezért is nagy a visszaesés lehetősége, és ezért van az, hogy egy függő képtelen csak a játék és a versengés kedvéért játszani. “A gyógyulás sem lineáris folyamat” – mondta Demetrovics. Sikerekből, részsikerekből és visszaesésekből áll, úja és újra.

Szabolcs szerint a gyűlések sem jelentették azonnal a játék feladását, sőt, évekig játszott még azután is, hogy elkezdett járni. Az elején csak napokat, hónapokat tudott játék nélkül tölteni, és mindig visszaesett. Viszont látott maga előtt olyan példaképeket, akiknek sikerült játékmentessé tenniük az életüket. Akkor már ilyen volt Balázs is.

“Csak a mai napra kell koncentrálni. Azt nem tudom megígérni, hogy soha többet nem játszom, de azt el tudom dönteni, hogy ma nem akarok játszani” – mondta. Amikor játszott, a napja felét a jövőben töltötte, arra gondolva, mi lesz majd, ha nyer, a napja másik felét pedig a múltban, hogy hol mit szúrt el. A közösségben azt tanulta meg, hogy a jelenben kell élnie, és ha aznap nem játszik, akkor másnap már tud úgy felkelni, hogy ne stresszelje  az előző napi játék miatti lelkiismeret-fordulás. “Lényeg, hogy a mai nap fölött van hatalmam, hogy elmegyek-e játszani, és ezekből a napokból gyűlnek össze a hetek, a hónapok, az évek” – mondta.

Balázs ma már lassan 13 éve nem játszik szerencsejátékot. “Jól hangzik, ha azt mondom, hogy nem játszom évek óta, de igazából még ma is a mai nap a fontos” – magyarázta. Pedig egy alkalommal le is kellett nulláznia az évek számát. Ugyanis rájött, hogy nem elég, ha csak a kaszinót hagyja abba. “Az elején azt gondoltam, hogy a lottó belefér” – mondta. Majd egy évnek kellett eltelnie, mire rájött, hogy egy játékfüggőnek még az sem fér bele, hiszen ugyanolyan érzéseket ébreszt, mint a kaszinózás, hogy mi történik majd, ha megnyeri a nagy pénzt,

“Rég nem a játék a kérdés, az csak egy tünete a szenvedélybetegségemnek hogy ki akarok elégíteni egy belső hiányt. Az én problémám a Balázs, hogy elfogadjam magamat úgy, ahogy vagyok, külsőleg, belsőleg, egzisztenciálisan, és ne egy álomvilágban éljek, hogy majd, ha megnyerem a lottót, akkor mi lesz” – mondta. Ezért végül arra jutott, hogy az ő életében semmilyen játék nem lehet, még promóciós játékok se, semmi olyan, ami nyereménnyel jár. Csak úgy lehet pénze, ha azt munkával keresi meg.

De miután felhagyott a játékkal, meg kellett küzdenie egy másik problémával is. “Baromi nehéz dolog azzal szembesülni, hogy felhalmoztam egy olyan adósságot, amelyet évekig kell törlesztenem” – mondta. Neki több mint tíz évbe telt, mire a végére jutott, furán is érezte magát, mikor minden hitelét maga mögött tudta. “25 évig úgy éltem az életemet, hogy mindig tartoztam valakinek, az első vidámparkozás óta. Ez egy új élmény, hogy pár éve már nem tartozom” – mondta.

Végre nem kell lemondani a kávézásról

Szabolcs hasonló utat járt be. “Elkezdtem felelősséget vállalni, szembe nézni magammal, hogy a helyzetért én vagyok a felelős, mert egész egyszerűen eljátszottam a pénzt” – mondta. Mindig kevés munkával akart sok pénzt keresni, számára többek között ezt jelentette a játék. Vagy egyfajta kényszercselekvést: játszott akkor, ha otthon nem mentek jól a dolgok, vagy ha a munkában volt problémája. A szerencsejátékosok közösségébe hét éve jár, de csak két éve játékmentes. “Volt egy visszaesésem, nem foglalkoztam magammal” – mondta. De visszajött belőle, azóta pedig rengeteg dolog megváltozott az életében.

“Régen nem voltak olyan dolgok, hogy csak úgy beülni egy kávézóba, mert megtehetem, hiszen nekem a pénz nem arra volt, hogy elköltsem, hanem egy lehetőség volt a játékra” – magyarázta. Nem költött kávéra, sőt, anno az első munkahelyén vajas kenyeret evett egy hónapig, hogy minél több pénze maradjon játszani. A munkahelyén mindig kamuznia kellett arról, hogy van az, hogy mindenkinél jobban keres, mégis a szüleinél lakik és busszal jár dolgozni. “Az életem minden területét megmérgezte” – mondta.

Szabolcs az utóbbi években már határozottan jól érzi magát. “Vannak nehézségek, de alapvetően az életemben jobb dolgok vannak, mint voltak” – mondta. Két éve játékmentes, gyűlésre pedig heti kétszer jár, és nincs olyan hét, hogy kihagyná. “ Most nem elkérek pénzt és eljátszom, hanem nem kérek és visszaadom” – mondta. Ő és Balázs is kifejezetten fontosnak nevezte, hogy próbáljanak segíteni más szenvedélybetegeken azzal, hogy átadják a tapasztalataikat. Ez egyébként az utolsó pont a Névtelen Szerencsejátékosok 12 pontos programjából: a lelki ébredést, a gyógyulási tapasztalatot más játékosoknak is át kell adni.

A játékfüggőséggel foglalkozó szervezetek elérhetőségeit itt találja, az ELTE játékfüggőknek szóló segélyvonalát a 06 (1) 411–6778 telefonszámon érheti el, a Névtelen Szerencsejátékosok közösségét pedig itt találja (és ezen a telefonszámon érhetőek el: +36-20-462-8304).