Belföld

2009.06.11. 10:33

Sólyom László nem írta alá a családtámogatási rendszer módosítását

FMH - Sólyom László köztársasági elnök nem ért egyet gyermekgondozási segély (gyes) időtartamának három évről két évre csökkentésével, ezért nem írta alá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, valamint az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabályt - közölte Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön közleményben az MTI-vel.

feol.hu

Az államfő a két törvényt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, döntését levélben tudatta Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével. A közlemény szerint a köztársasági elnök indoklásában kiemelte: fontos, hogy az anyák továbbra is szabadon dönthessenek a munkába való visszatérésről. 
Az államfő a házelnöknek írott levelében kifejtette: a törvény célja az anyák foglalkoztatottságának növelése, és nem a költségvetés egyensúlyának helyreállítása. Sólyom László a kisgyermekes anyák munkába állásának támogatását fontos célkitűzésnek tartja, az erre irányuló intézkedések mind a családok, mind pedig a gazdaság egésze szempontjából kedvezőek lehetnek.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!