Belföld

2010.11.10. 05:57

Sokkoló tervek az önkormányzati leépítésre, megszorításra

FMH - A Világgazdaság szerdai száma arról ír: jelentős megszorítások és leépítések következhetnek a helyi önkormányzatoknál, amelyek számára az idei év is kritikus volt, a 2011-es viszont várhatóan még nehezebb lesz.

MTI

A lap megjegyzi, hogy a kormány nem rendelkezhet az önkormányzati dolgozók munkaviszonyáról, így közvetlenül nem lehet megvalósítani a közszférában kötelezővé tett 10 százalékos létszám- és 5 százalékos költségcsökkentést. Ugyanakkor a költségvetésben elvonhatnak annyit, hogy a városok kénytelenek legyenek személyi döntéseken spórolni, valamint a január 1-jétől felállítandó megyei kormányhivataloknak is delegálhatnak olyan feladatokat, amelyek az intézményi racionalizálást szolgálják. Összesen mintegy 450 ezer dolgozót alkalmaznak jelenleg az önkormányzatok, és vezetőik egységesen állítják, hogy 45 ezer ember elküldése gyakorlatilag működésképtelenséget okozna.
A költségvetési tervek sokkolóak - mondta a Világgazdaságnak Gémesi György gödöllői polgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, hozzátéve: a legtöbb önkormányzat már 2010-ben is csupán túlélni próbál, a tervekből pedig egyértelműen kivehető, hogy jövőre már nominálisan is kevesebbet fognak kapni. 
Papp Ferenc, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének titkára szerint a dolgozók számának további csökkentése gyakorlatilag működésképtelenné tenné az önkormányzatokat, ésszerűsíteni csak feladatátcsoportosítással lehetne.
Az intézményi racionalizálás egyik lehetséges útja az újonnan felállítandó megyei kormányhivatalokban összevonni feladatköröket. Az erről szóló törvényjavaslat január 1-jén lépne életbe, az Országgyűlés előtt zárószavazásra vár, ám az önkormányzatok egyelőre semmiféle tájékoztatást nem kaptak arról, milyen munkamegosztást tervez a kormány - írta a Világgazdaság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!