Belföld

2009.09.24. 11:37

Robbanás egy iskolában - kémiai anyag lépett reakcióba a vízzel mosogatáskor

FMH - Kémiai baleset miatt egy ember súlyosan, négyen pedig könnyebben sérült csütörtökön a IX. kerületben lévő Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumban - tudta meg az MTI az iskola igazgatójától és a mentőktől. A tűzoltóság szóvivője azt közölte, hogy az iskolát kiürítették.

feol.hu

Gócz Éva, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a karbantartó személyzet tagjai régi edényeket mosogattak a műhelykonyhában, amikor az egyik edénybe beleszáradt nátrium-vegyület reakcióba lépett a vízzel és kisebb robbanás történt. A baleset miatt kitört a műhely két ablaka és több alkalmazott megsérült.
Mint hozzátette: a baleset egy olyan helyen történt, ahová nem juthatnak el a gyermekek, mert még a folyosóját sem közelíthetik meg, így az iskolában lévő diákokat nem veszélyeztette a robbanás.    
Tamási Andrea, a mentők sajtóügyeletese azt közölte, hogy egy ember súlyosan, négy pedig könnyebben megsérült; közülük egy ember a helyszínen maradt, a többieket kórházba szállították.
Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője azt mondta az MTI-nek, hogy az iskolát kiürítették, mert a lefolyóba került nátrium és ammónia továbbra is robbanásveszélyes. Arra az időre, amíg a szakemberek eltávolítják az anyagokat, az 562 tanuló és tanár nem tartózkodhat az épületben - tette hozzá.
A sérültekről a szóvivő azt közölte, hogy három embert az üvegszilánkok vágtak meg, egy ember pedig a vegyi anyagoktól kapott mérgezést, őt a toxikológiára szállították.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!