21°
24°
12°

Púder Nélkül

4 hónapja
Abrakos tarisznya méretű szütyő, vagy telefonnyi retikül? 2017 nyarán az eklektika jegyében minden trendi.
5 hónapja
A székesfehérvári Aesthetica Orvosi Központ a lézerkezelések specialistájaként legújabb szolgáltatásai között tetoválás eltávolítást kínál páciensei számára. Az eljáráshoz szükséges csúcsminőségű berendezést az amerikai Lumenis cég biztosítja, melynek Q-kapcsolt kezelőfejével eredményesen és biztonságosan távolíthatóak el a fekete és kék pigmentanyagot tartalmazó tetoválások.
6 hónapja
FMH-információ - A hosszú tél után végre mutogatja magát a balzsamos tavasz is, így testünk-lelkünk felfrissülése mellett a ruhatárunk is fellélegezhet. A sötét színek után felüdülés lesz az idei tavasz legkedveltebb színébe, púder rózsaszínbe bújtatni magunkat. Az új trendek visszarepítenek a reneszánsz időszakába is.
7 hónapja
Világunk jelentős változáson esett át az elmúlt időszakban. Legalábbis az információs és kommunikációs technológia terén biztosan. Gondoljunk bele, amikor régen megjelentek az első televíziók, amelyeken a műsorokat csak fekete-fehér minőségben láthattuk. Majd ezt követően megjelentek az első színes televíziók, amelyek forradalmi újításnak számítottak. Ahogyan az évek teltek, úgy változtak a műsorok is a televízióban.
7 hónapja
Az emberiség civilizációjában nagy szerepe volt a kultúrának. Ez a fogalom gyakorlatilag igen tág, ezért érdemes egy kicsit boncolgatni. Ha a XXI. századra gondolunk, akkor a modern kultúráról beszélhetünk. A filmkultúra szinte az egyik legismertebb az emberek körében. Mozi, és filmrajongók tömege található az országban. Mindenki más személyiséggel rendelkezik, így a műfajok is eltérőek lehetnek.

Legolvasottabb

1
Késsel akart rabolni egy fiatal Sárbogárdon
2
Három sérültje van a Budai úton történt balesetnek
3
Székesfehérvár akkor és most – Piac tér
4
A jövő év közepén kezdik az építését a fedett arénának Fehérváron
5
Kovács Zsolt segédápoló a székesfehérvári kórház baleseti osztályán, önkéntes tűzoltó Bicskén
Majka & Curtis
Arénába lép a két nagyszájú rapper
Másodikok vagyunk a térségben / 25 perce
Nőtt a magyar nagyvállalatok száma a Coface régiós toplistáján
2016-ban 75 magyar vállalat került fel a listára, ezzel szemben 2015-ben csak 69 magyar vállalatnak sikerült ezt elérnie.
Gyász
/"Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, megpihenni tért dolgos kezed. Drága jó férjem, édesapánk, nagypapánk, Isten veled!"/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *HINGYI ISTVÁN* 82 éves korában elhunyt. Temetése 2017. október 20-án 11 órakor lesz a kislángi katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *dr. TÓTH ISTVÁN* a Fejér Megyei Bíróság nyugalmazott elnökhelyettese, bírósági főtanácsos, életének 94. évében elhunyt. Temetése 2017. október 19-én 14 órakor lesz az agárdi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *SZEITLI JÓZSEFNÉ* *szül. Csőgör Rózsa* 83 éves korában elhunyt. Temetése 2017. október 19-én 11 órakor lesz Veszprémben, a Dózsavárosi temetőben. Gyászoló család
/"Ki szépen élt, haljon is meg szépen, Mosollyal az arcán és dallal a szívében."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj és édesapa, *ZSUPPÁN ISTVÁN* *az Ikarus volt dolgozója* 83 éves korában elhunyt. Temetése, születésnapján, október 21-én 11 órakor a Béla úti temetőben lesz. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
/"Élete nem volt más, Csak munka és fájdalom Örök álmát őrizze béke és nyugalom..."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *GÉBER JÓZSEF* *nyugalmazott tü. főtörzsőrmester* 64 éves korában elhunyt. Temetése 2017. október 20-án 12 órakor lesz a csákvári református temetőben. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, a szeretett gyermek, unoka, testvér, vő, sógor és rokon, *FEKETE MIHÁLY* 2017. október 6-án, 63 éves korában elhunyt. Temetése 2017. október 18-án 14 órakor lesz a székesfehérvári sóstói katolikus temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, sírája koszorút, virágot helyeznek, mély gyászunkban velünk osztoznak. A gyászoló család
/"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, Mert számunkra nem leszel halott. Élni fogsz, mint a csillagok."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *TÓTH IMRE* *Kassai úti lakos* életének 85. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2017. október 20-án 14.30-kor a Béla úti temetőben lesz. A gyászoló család
/"Nem integet többé elfáradt kezed, Nem dobog értünk jóságos szíved."/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *KNAPP LÁSZLÓ* 66 éves korában elhunyt. Temetése 2017. október 18-án 15 órakor az abai katolikus temetőben lesz. Gyászoló család
bajnokok ligája / 51 perce
A Chelsea megőrizné kapuját a római hadaktól
Állásbörze / 55 perce
Látogatókat kérdeztük: milyen állást keresnek az FMH Állásbörzén?
Horváth Csilla
Állásbörze / 1 órája
Ismerje meg az állásbörze kiállítóit!
Horváth Csilla
„Gyarmati sorban”, Andrea módra / 1 órája
„Látom az egész családomat. A szüleimet fiatalon, és magamat is. Megrendítő”
V. Varga József
Újfent a Golden State a favorit / 1 órája
Szerda hajnalban rajtol az NBA 72. idénye
A Magyar Királyi Kúria emlékezete / 1 órája
Darák: a bírói függetlenség csak a közbizalmat építheti