Belföld

2011.03.16. 15:44

Perbeszédekkel folytatódott a veszélyeztetéssel vádolt nőgyógyász pere

Tanúk meghallgatásával és a perbeszédekkel folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerdán annak a szülész-nőgyógyásznak a pere, aki az eredeti vádirat szerint 2003-ban a MÁV Kórház ügyeletes orvosaként mulasztásokat követett el és ezzel veszélyeztetett két szülő nőt.

MTI

 Az ügyész az egyik esetre vonatkozóan felmentést kért, míg az ügyvéd szerint a másik vádpontban is fel kell menteni az orvost.H. Szabolcs a MÁV Kórházban volt nőgyógyász, a büntetőeljárás az egyik ügyeleti idejében történt két szülés kapcsán indult ellene. Az orvos ellen ekkor két rendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat.
Az egyik vádbeli esetben, 2003. szeptember 10-én délelőtt H. Szabolcs behívatta a kórházba és megvizsgálta a harmadik gyermekével várandós nőt, akivel közölte, még aznap szülni fog, majd hazaküldte azzal, hogy jelentkezzen. Az asszony délután telefonált, hogy méhösszehúzódásai vannak, majd bement kórházba. Az orvos megvizsgálta, és azt mondta, menjen vissza később. A megadott időpontban a nő visszament, ekkor a szülés már előrehaladott állapotban volt. Az asszony este életképes kislánynak adott életet. Szülés után jelezte a férjének, hogy rosszul érzi magát. Az orvos konstatálta, hogy a nő kicsit erősebben vérzik, ezért infúziót kötött be neki, de az asszony nem lett jobban. A további beavatkozások ellenére állapota nem javult, ezért a súlyosan kivérzett, életveszélyes, sokkos állapotban lévő nőt éjjel átszállították az intenzív osztályra, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta; kivették a méhét.
A vád tárgyává tett másik esetben a szülő nő szintén a harmadik gyermekével volt várandós. A kismama ugyanaznap, 2003. szeptember 10-én - a délelőtti vizsgálat után - este 8 óra körül ment be a kórházba. A szülőszobára visszaérő szülész-nőgyógyász 23 óra 15 perckor rendelte el az epidurális érzéstelenítést. Közben beindult a szülés, amelyet H. Szabolcs kérésére - aki az előző vádpontban említett műtéthez készülődött - más vezetett le. Az újszülöttet újra kellett éleszteni, az anya a szülés közben elvesztette az eszméletét, majd meghalt.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2008. február 12-én kihirdetett elsőfokú ítéletében H. Szabolcsot felmentette a két rendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vád alól. A Fővárosi Bíróság azonban 2009. május 20-án megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. Közben a vádirat módosult, az ügyészség már nem tett indítványt a maradandó fogyatékosság megállapítására annak a nőnek az esetében, akinek kivették a méhét, a vádlottat csak az adminisztrációs kötelezettségek elmulasztása miatt kialakult veszélyhelyzetért tette felelőssé.
A szerdai tárgyaláson az ügyész azt mondta: a vádat csak részben, az első vádpontban tartja fent. Szerinte H. Szabolcs a méhét elvesztő nő esetében több szabályszegést is elkövetett, amellyel a sértett életét és testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. Egyrészt nem tett eleget bizonyos adminisztrációs kötelezettségeknek, másrészt nem vette fel a nőt a szülőszobára a már megindult szülés ellenére, harmadsorban téves diagnózist állított fel.
Az ügyész közlése szerint a sértett korábban elmondta, nem tapasztalta, hogy az orvos bármilyen adminisztrációt végzett volna. Az ügyész az adminisztrációs kötelezettségek elmulasztásával kapcsolatban jelezte: a sértett vércsoportja sem volt tisztázott. Szerinte a szülés után, mikor a nő rosszul lett, nem történt olyan beavatkozás, amilyenre szükség lett volna, s ezzel H. Szabolcs orvosi kötelességmulasztást követett el. Kitért arra: a diagnosztikai tévedés egyértelműen összefüggést mutatott a sértett állapotával, az orvos a nő életét, testi épségét veszélyeztette.
A második vádpontot illetően a vádhatóság képviselője a férfi felmentésére tett indítványt. Szerinte a vádlott magatartása és a sértett állapota között nem lehet ok-okozati összefüggést felfedezni, mivel akkor, amikor a másik sértett szült, az orvos annak a nőnek az ellátásával volt elfoglalva. Az ügyész ezért arra kérte a bíróságot, hogy H. Szabolcsot egy rendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondja ki bűnösnek, ítélje pénzbeni főbüntetésre és kötelezze a bűnügyi költségek megfizetésére.
Zamecsnik Péter, az orvos ügyvédje a védőbeszédben közölte: az, hogy a páciens nem tud arról, történt-e adminisztráció, nem azt jelenti, hogy nem történt. Ezek az iratok mind rendelkezésre állnak, mint ahogy a sértett vércsoportja is négy különböző dokumentumon fellelhető - tette hozzá. Szerinte semmilyen adat nem utalt arra, hogy amikor a sértett bement a kórházba, megindult volna a szülés, ilyen állapotban pedig nem kötelező a felvétel.
Az ügyvéd a diagnosztikai tévedésről azt mondta: a nő szövődménymentesen szült és semmilyen jel nem utalt a veszélyhelyzetre. Amikor rosszul lett, az orvos megvizsgálta és megfelelő kezelést adott, ennek ellenére a nő állapota nem javult. Ekkor az orvos azt tette, amit tennie kellett, értesítette az aneszteziológiát és az osztályvezető-helyettest, akik döntöttek: a nő életét meg kell menteni, ki kell venni a méhét. 
 Zamecsnik Péter kiemelte: olyan foglalkozási szabályszegés nem állapítható meg, amellyel összefüggésben közvetlen veszélyhelyzet alakult volna ki. A bíróságtól az ügyvéd azt kérte: ne csak a második, hanem az első tényállási pont esetén is mentse fel H. Szabolcsot.
Az orvos az utolsó szó jogán azt mondta: nem érzi magát bűnösnek, a legjobb tudása szerint igyekezett eljárni, mindent megtett azért, hogy védje mindkét szülő nő életét, egészségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!