Belföld

2012.03.07. 09:47

Ötvenmilliót csoportosít át a kormány

Mintegy 50 millió forintot csoportosít át a kormány a rendőrség idei költségvetéséből hét miniszteri autó fenntartására és a tárcavezetők mellett dolgozó sofőrök foglalkoztatásának biztosítására a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak.

MTI

Így a gépkocsikat és a sofőröket a fejlesztési tárca alá tartozó főigazgatóság biztosíthatja a tárcavezetőknek.

Az Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte, a keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat azonnali hatállyal 48,1 millió átcsoportosítását rendeli el a rendőrség működési költségeiből a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságának, ugyanúgy működési célra. Ez azt jelentheti, hogy a jövőben ez a szervezet üzemeltetheti az autókat, és foglalkoztathatja a sofőröket.

A Köztársasági Őrezrednek tavaly decembertől volt feladata, hogy az összes miniszternek felső középkategóriájú gépjárművet és hivatásos biztonsági gépjárművezetőt biztosítson. Azt megelőzően az őrezred csak a belügy-, a külügy- és a honvédelmi miniszter autóját és sofőrjét fizette, a többi kormánytag szolgálati autóját és sofőrjét pedig az ellátási főigazgatóság.

A keddi kormányhatározat emellett engedélyezi 2,4 millió forint kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány felhasználását a rendőrség tavalyi költségvetéséből. Ezt a pénzt szintén a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak csoportosították át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!