Belföld

2011.01.27. 18:41

Orbán Viktor az RMDSZ elnökjelöltjével tárgyalt

A Romániában élő magyarság helyzetéről, valamint a kormány és az RMDSZ jövőbeni együttműködésének lehetőségéről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök az RMDSZ egyik elnökjelöltjével, Olosz Gergellyel, akit csütörtökön hivatalában fogadott - közölte Szijjártó Péter este az MTI-vel.

MTI

A miniszterelnök szóvivőjenek közleménye szerint a találkozón szóba kerültek az RMDSZ következő időszakra vonatkozó, hosszú távú tervei, valamint a Kárpát-medencei magyar együttműködés jövője is.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztújító kongresszusát február 26-án tartják Nagyváradon, amikor a párt új elnökét is megválasztják miután az eddigi elnök, Markó Béla már nem jelöltette magát.
Szerdán járt le a határideje annak, hogy az indulni kívánók hivatalosan is leadják a jelöltséghez szükséges dokumentációt. Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Eckstein Kovács Péter volt RMDSZ-es szenátor (Traian Basescu államfő jelenlegi kisebbségügyi tanácsadója), valamint Olosz Gergely, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője ezt időben meg is tette.
Mindhárom jelölt szorgalmazza programjában a romániai magyarság összefogását, politikai képviseletének hatékonyabbá tételét, a tagsággal és a választói bázissal való szorosabb kapcsolattartást, az emberek mindennapi igényeinek nagyobb fokú figyelembevételét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!