Belföld

2011.10.24. 16:11

Nem tudni, alakíthatnak-e frakciót Gyurcsányék

Egyelőre nem tudni, hogy az MSZP-ből távozó tíz képviselő alakíthat-e vagy frakciót vagy sem. Kövér László házelnök csak azután kezdeményezi az üggyel kapcsolatban szükséges döntések meghozatalát, hogy a hét végén hazatér latin-amerikai útjáról. A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők viszont közölték: ha kedden sem működhetnek frakcióként, tiltakozásul nemzetközi szervezetekhez fordulnak.

MTI

Molnár Csaba vasárnap levélben arról tájékoztatta Kövér Lászlót, hogy vezetésével szombaton megalakult a Demokrata Párt parlamenti frakciója. A politikus akkor úgy nyilatkozott: mivel nem kiléptek vagy kizárták őket az MSZP-frakcióból, hanem új képviselőcsoportot alakítottak, nem kell fél évre a függetlenek közé ülniük, így arra számítanak, hogy a hétfői ülésnapon már fel is szólalhatnak a Házban napirend előtt.

A politikus a hétfői parlamenti ülés megkezdése előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: egy új frakció megalakulása csak technikai feladatokat állít az Országgyűlés vezetése elé, jogi-politikai teendőket nem. Közölte, ha a Ház vezetése nem teremti meg a frakció működéséhez szükséges feltételeket, nem tudnak részt venni az ülésén és máshol fogják elmondani a véleményüket. Ha pedig ez a helyzet keddre sem változik meg, tiltakozásul nemzetközi szervezetekhez, az Európai Unióhoz és az Európa Tanácshoz fordulnak.

Molnár Csaba kifejtette: az alkotmányügyi bizottság 1996. márciusi állásfoglalása és a Ház akkori döntése jogszerűnek ismerte el, hogy az MDF-ből távozó képviselők létrehozták a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját, és kimondta, hogy az MDNP-s politikusok korábbi frakciótagsága nem kizárással vagy kilépéssel, hanem az új képviselőcsoport megalakításával szűnt meg. Véleménye szerint ebből kiindulva a házvezetésnek most nincs egyéb teendője, mint biztosítani az új frakció működésének feltételeit.

Kitért arra is, hogy bár a házelnök hivatalos brazíliai látogatáson tartózkodik, Lezsák Sándor alelnök helyettesíti őt, neki kell megoldania a problémát, elfogadhatatlan, hogy a házvezetés "az időt húzza".

A tízek végül nem vettek részt az Országgyűlés hétfői ülésén, arra hivatkozva, hogy képviselőcsoportjuk működési feltételei nem biztosítottak.   

Mesterházy Attila, a szocialisták frakcióvezetője időközben arról tájékoztatta a házvezetést, hogy tíz képviselő - Baracskai József, Ficsor Ádám, Gyurcsány Ferenc, Kolber István, Molnár Csaba, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván - kilépett az MSZP képviselőcsoportjából. Ezt az elnöklő Lezsák Sándor jelentette be a parlament plenáris ülésének kezdetén.

Az Országgyűlés sajtószolgálata pedig azt tudatta az MTI-vel: Kövér László házelnök azután kezdeményezi az MSZP-ből kilépett képviselők frakcióalakítási ügyével kapcsolatos döntések meghozatalát, hogy október 30-án hazatér latin-amerikai hivatalos útjáról. Lezsák Sándor az ülésteremben bejelentette: a szükséges döntések meghozataláig a házszabályban meghatározott jogokat az Országgyűlés megalakulásakor létrejött frakcióknak garantálják.

A házelnöki közlés után a - változás bejegyzéséig még Demokrata Párt néven működő - Demokratikus Koalíció közleményt küldött az MTI-nek. Ebben azt írták: Kövér Lászlónak "szövegértési problémái vannak", frakciójuk ugyanis annak megalakulásával jött létre, tagjai az MSZP képviselőcsoportjából nem léptek ki és onnan nem zárták ki őket. "Jó turnézást kívánunk Kövér Lászlónak Dél-Amerikában, de mihamarabb térjen vissza, hogy mihamarabb (...) frakcióként folytathassuk parlamenti munkánkat" - közölték.

Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján viszont szintén arról beszélt, hogy Gyurcsányék kiléptek a szocialista frakcióból. Arról azonban nem kívánt állást foglalni arról, hogy a távozó tíz képviselő alakíthat-e frakciót vagy sem.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alapítanak. Elmondta, hogy pártjukat a már létező Demokrata Párt bázisán hozzák létre, annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. Közölte továbbá, hogy az MSZP-ből vele együtt távozó politikusok létrehozták a párt parlamenti frakcióját.

Az Országgyűlés házszabálya a frakciók megalakításával kapcsolatban azt rögzíti, hogy az ugyanazon párthoz tartozó képviselők - legalább tízen - képviselőcsoportot hozhatnak létre. Rendelkezik arról is, hogy a valamely frakcióból kilépett vagy kizárt képviselőt függetlennek kell tekinteni, s aki függetlenné vált, csak hat hónap elteltével csatlakozhat képviselőcsoporthoz.

Az alkotmányügyi bizottság 2009 márciusában általános érvényű állásfoglalást fogadott el, amely szerint a féléves kötelező függetlenség nemcsak a már létező frakcióhoz való csatlakozásra, hanem egy új frakció megalakulásában való részvételre is vonatkozik.

Ugyanakkor 1996-ban volt már példa arra, hogy új frakció alakításakor a képviselőknek nem kötelező fél évet a függetlenek között tölteniük: az MDF-ből kiváló honatyák így azonnal létrehozhatták a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!