Belföld

2016.10.12. 19:45

Nem kell félnünk a trópusi betegségektől?

Dunaújváros - Trópusi fertőző betegségekről tartott előadást egy Afrikát sokszor megjárt magyar orvos a kórházban.

Pekarek János

Bár földrajzilag ugyan távoli térségek betegségeiről szólt, mégsem tekinthetjük magunkat teljesen védettnek, itt, Európa közepén sem. Almási István, a Tolna Megyei Balassa János Kórház és a Magyar Honvédség Katonai Igazgatóság és Központi Nyilvántartó Parancsnokság orvosa a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház auditóriumában tartott előadást Trópusi betegségek - Betegségek trópusokon és itthon címmel.

A fiatal orvos többször dolgozott afrikai országokban infektológusként, azaz fertőző betegségek szakértőjeként. Mint mondta, ezekkel a trópusi kórképekkel a korábbiakhoz képest egyre gyakrabban találkoznak magyar orvosok: mégpedig az éghajlat felmelegedése, a globalizációs és a menekülthullám következtében.

Infektológusok egymás közt: Somorácz György korábbi, Kecskés Borbála jelenlegi dunaújvárosi fertőzőosztály vezető főorvos, közöttük pedig az előadó: Almási István Szekszárdról Fotó: Ady Géza

Mint említette, százszázalékos elszigeteltség, így védelem sehol sem létezik. Ugyanakkor a fertőzés valószínűsége bizonyos betegségeknél elhanyagolható a fertőzött területektől távol. Előadásában elsősorban a maláriáról, a tbc-ről, a tífuszról, a HIV/AIDS-ről, a zika vírusról, az eboláról beszélt, amikről hallhattunk már sokat a sajtóból. (Egyben megemlítette: a sajtó és a szórakoztató könyvek indokolatlan pánikot keltenek, például a zika vírussal vagy az ebolával kapcsolatban. A zika vírus híre, fogalmazott népszerű szavakkal az előadó, vihar a biliben . )

Megemlítette, hogy a malária behurcolásának kockázata nem túl nagy, viszont tbc-vel, tífusszal könnyen fertőződhetnek az itthon rossz körülmények között élő emberek. A legveszélyesebb az ebola, politikai instabilitást okoz Nyugat-Afrikában, ma sem tudjuk, mi lesz a járvány kimenetele, európai színvonalú kezeléssel jelentősen csökkenthető a halálozási aránya.

 

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!