Belföld

2011.09.19. 15:06

Mendrey: egyeztessen a kormányzat a köznevelési törvényről

Egyeztessen a kormányzat a közoktatást meghatározó köznevelési törvény koncepciójáról, mert annak részleteit csak a sajtóból vagy informális forrásokból ismerik az érintettek - szólította fel a döntéshozókat Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke hétfői, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

MTI

Béremelést is követelnek a pedagógusok számára - mondta a PDSZ elnöke, hozzátéve: "mindenkinek jobb lenne, ha megelőznék a demonstrációkat és a sztrájkokat" azzal, hogy leülnek velük tárgyalni. Ha ez nem eredményes, akkor "minimum az aláírásgyűjtés következik" - tette hozzá. Véleménye szerint a lépcsőzetes béremelés célravezető lehet, mert akkor az életpályamodell bevezetésekor egyszerre kevesebbet kellene emelnie a kormányzatnak.

Utalt arra, hogy a köznevelési törvény koncepcióját az oktatási államtitkárság országos "roadshow" keretében mutatja be, ami múlt csütörtökön indult Miskolcon, ugyanakkor a szöveg azt megelőzően se szakmai, se érdekvédelmi egyeztetésen nem ment keresztül.

Mendrey László elmondta, hogy a tervek szerint október második felében kerül a törvény koncepciója a parlament elé, és még abban a hónapban el is fogadhatják. Mint megtudták, a koncepcióban "az összes félelmük benne van", így a pedagógusok heti 32 órás kötelező iskolában tartózkodása is. A szövegen némi változtatás még lehet, de ennek részleteiről nincsenek információik - tette hozzá.

Mint közölte, a koncepcióban szereplő egész napos iskola ötlete "elvileg lehet jó", de azt a megoldást, hogy felső tagozatban szülői engedéllyel ki lehessen ebből maradni, "fából vaskarikának" nevezte.

A PDSZ elnöke nehezményezte, hogy a koncepció az életpályamodell bevezetését 2013. szeptember 1-jére halasztja, viszont a pedagógusok 32 órás kötelező benntartózkodását az iskolában már jövő szeptember 1-jétől életbe léptetné, azzal sem törődve, hogy egy korábbi felmérés alapján a pedagógusok átlagos heti leterheltsége 51 órát tesz ki.

Szerinte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azon kijelentése, hogy a béremelés csak akkor lehetséges, ha a pedagógus társadalom kitermeli magából, azt jelenti, hogy erre csak elbocsátások árán lesz lehetőség. Úgy fogalmazott: azon vagyunk, hogy ne "öncsonkítással" valósítsák meg a béremelést. Emlékeztetett arra, hogy 2007 óta nem kaptak béremelést, emiatt fizetésük "nem elég arra, hogy normális módon meg lehessen belőle élni".

Kérdésre "komoly problémának" nevezte, hogy a két kormánypárt oktatáspolitikusa, Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán "egymásnak ellentmondó állásponton vannak a béremelés tekintetében és más kardinális kérdésben". Mendrey László úgy látja: az óvónőké és a tanítónőké mellett a többi pedagógus bérét is meg kell emelni, ebben "prioritásokat kellene meghatározni", amit viszont egyeztetni kellene.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!