Belföld

2010.05.25. 07:59

KSH: még tízmillió felett van a népességszám

Magyarország népessége az első negyedévben csak kisebb arányban csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest, így még tízmillió felett van a lakosok száma - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatóból.

MTI

A születések száma nagyjából fél százalékkal alacsonyabb volt, de emellett a halálozások száma 6,7 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévi adatokhoz képest. A nemzetközi vándorlás becsült értékeit is figyelembe véve a lakosok száma kisebb mértékben, mintegy hatezerrel csökkent. Az ország lélekszáma így az első negyedévben 10 millió 7 ezer volt.
A születések és a halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. Az Észak-Alföldön a születésszám csökkenése jelentősen meghaladta az országos átlagot, a Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon viszont több gyermek született, mint egy évvel korábban.
A halálozások száma valamennyi régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Közép-Magyarországon. Mindezek következtében 2010 első három hónapjában a természetes fogyás üteme mindenütt mérséklődött, a régiók közül a leginkább az ország középső részén.
A házasságkötések száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat. 2010 első negyedévében 12,2 százalékkal kevesebben kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában. A házasságkötések száma valamennyi régióban visszaesett, ennek mértéke az Észak-Alföldön volt a legnagyobb (17,5 százalék) és a Nyugat-Dunántúlon a legkisebb (9 százalék).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!