Belföld

2012.07.03. 05:36

Igyunk még több vizet!

Székesfehérvár – A szerencsésebbek valahol víz mellett élvezik a nyarat, ám a többieknek a munkahelyeken, járműveken, aszfalton kell átvészelni ezt a forró, kíméletlen hetet.

Munkatársunktól

Csuda meleg van – finoman szólva is. Ha valaki gyalog indul ügyet intézni, gondolja végig, hol tud megpihenni, vízhez jutni, hűsölni egy kicsit. Megéri a figyelem.

A buszállomás és a pláza kínál olyan helyet, ahova a napsütés elől behúzódhat valaki és le is tud ülni. A belvárosi templomok közül a Szent Imre előtere nyitva van. Ivóvizet az önkormányzattal szembeni falikút és a Liszt Ferenc utcai Koronás kút kínál. Utóbbin nyomógombokkal lehet a frissítő vizet előcsalogatni. A szökőkutak vizéből nem ajánlott inni, azok ugyanis fertőződhetnek. Mint például a dunaújvárosi ''békás'' szökőkútban sem célszerű, a közelben ivókutat létesítettek.

A fehérvári önkormányzat megbízásából a Széphő oszt vizet a város három pontján: a bíróságnál lévő kereszteződés, a Budai úti kereszteződés a Telekinél, illetve a Palotai út a gyorsétkezőnél. Naponta 10- 15 óra között lehet a fenti helyeken frissítőre számítani. Szerdáig biztosan. Megyénk több településén locsolnak, így Székesfehérváron és Dunaújvárosban is. A hosszabb útra indulók folyadékot mindenképpen vigyenek magukkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!