Belföld

2009.05.07. 17:02

Hová tűnt 15 ezer, 300 kilós lőszer? (frissített)

FMH - Tizenötezer éles lőszert loptak el ismeretlenek egy tehervonatról csütörtök hajnalban a fővárosban - olvasható a rendőrség honlapján. Az MTI úgy tudja, hogy a lőszereket Magyarországon gyártották.

feol.hu

A közlemény szerint a lőszereket a Ferencvárosi pályaudvarra hajnalban beérkező egyik tehervonatról lopták el, úgy, hogy feltörtek egy konténert.
    
Az ügyben a BRFK indított eljárást ismereten tettes ellen lopás, valamint lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés miatt. A nyomozók nagy erőkkel kezdték meg az eset vizsgálatát - olvasható a www.police.hu oldalon.
    
Az MTI információi szerint az ellopott 45-ös kaliberű lőszereket Magyarországon gyártották és az Amerikai Egyesült Államokba szállították volna.
(MTI)
A MÁV Cargo közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a lőszerek fuvarozására vonatkozó kormányrendelet értelmében az engedélyek beszerzése mellett az előírt fegyveres őrzés biztosítása is a fuvaroztató kötelessége.
Nemzetközi forgalomban berakástól kilépésig kell az őrzést biztosítani, belépéskor pedig az őrző személyzet már a határállomáson, a helyszínen kell, hogy átvegye őrzésre a küldeményt - tették hozzá.
A MÁV Cargo szerint, bár munkavállalói a szabályozásoknak megfelelően elvégezték a fuvartovábbításhoz szükséges vasút- technológiai és ellenőrzési feladatokat - a BRFK munkáját segítendő - belső vizsgálatokat indított az ügyben.
    
Károly György, a siroki MFS 2000. Rt. (lőszergyár) vezérigazgatója az MTI megkeresésére sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta, hogy a cégnél gyártották volna az ellopott lőszereket. Ezt azzal indokolta, hogy nem akarják megzavarni a rendőrségi nyomozást.
    
A Heves megyei lőszergyár vezetője ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a nyomozás lezárulta után nyilatkozik a történtekkel kapcsolatban. A cég vezérigazgatója annyit elmondott, hogy becslése szerint tizenötezer lőszer súlya 300-350 kilogramm lehet.
    
A TV2 Tények műsorában elhangzott: elképzelhető, hogy a lőszereket már korábban kilopták a konténerből. Az is valószínűsíthető, hogy egy előre megtervezett lopás történt. A lőszerek egyébként Kalasnyikov-géppisztolyokba valók.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!